Pesti Srácok

Elutasította az Alkotmánybíróság Pankotai Lili panaszát

null

Gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés elkövetése miatt 100 ezer forint pénzbírságot szabott ki a rendőrség Pankotai Lilire egy tavaly áprilisi demonstráció miatt; az összeget 40 ezer forintra csökkentve később a bíróság is jóváhagyta a döntést – emlékeztetett a HVG.

Csakhogy ezt az ítéletet egyenesen Alaptörvény-sértőnek tartotta Pankotai Lili, mert szerinte a törvény által védett spontán megmozdulás történt. A minap Magyar Péter mögé is beálló aktivista tényleg azt mondta egy hangosbeszélőn keresztül, hogy „gyertek velünk és induljunk el most a Karmelitához, ahol jelenleg kordonbontás zajlik”. Viszont szerinte önmagában a tüntetési cél meghatározása, a helyszínre tett javaslat, a tömeg skandáltatása nem zárja ki azt, hogy a gyűlés spontánnak, előre meg nem tervezettnek minősüljön, hiszen nem volt olyan szervezője, aki azt előzetesen megtervezte. Ő tehát nem volt szervező, állítja a panaszos; „a Várba vonulást nem lehetett előre megtervezni, mivel egy előre nem látható esemény és az arra adott rendőri reakció váltotta ki a tiltakozást”.

Az Alkotmánybíróság Czine Ágnes vezette tanácsa nem értett egyet ezzel. Idézte saját korábbi állásfoglalását, miszerint „a békés célú gyülekezéshez való jog gyakorlása nem függhet a hatóságok szabad mérlegelésétől”, viszont úgy látta, hogy a vitatott esetben „az indítványozó fellépése nélkül a befejezetté nyilvánított gyűlés helyszínén lévő tömeg (akik a bejelentett gyűlés miatt voltak a Széchenyi téren), magától nem indult volna el a budai Várba, a Karmelita kolostor elé”. Szervezőként lépett fel és részvételre buzdított, ami viszont már önmagában kizárja a gyűlés spontán jellegét. Ezért végül a testület a panaszt elutasította.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.