Pesti Srácok

Feladta magát Svájcban egy magyar drogkereskedő

Feladta magát Svájcban egy magyar drogkereskedő

Feladta magát Svájcban egy magyar férfi, aki ellen – négy kábítószer-kereskedő társával együtt – még 2022-ben adott ki körözést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI); a 33 éves férfi szerepelt Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján.

A KR NNI kedden közölte a police.hu oldalon, hogy 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun vármegyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással hoztak létre egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszerrel működtetett kábítószer-termesztő üzemet. A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk: közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg a szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A banda öt, szökésben lévő tagjából hármat 2023. július 19-én a KR NNI és a spanyol Guardia Civil közösen fogott el Spanyolországban, az Alicante tartományi Calp településen. A negyedik körözöttet február 28-án délelőtt fogták el a KR NNI debreceni osztályának nyomozói, miután ügyészi közvetítéssel önként feladta magát. Mint írták, az ötödik bandatag, a Svájcban bujkáló 33 éves magyar férfi március 16-án "sétált be" a zürichi rendőrségre. Jelenleg átadási őrizetben várja, hogy a svájci rendőrök átadják őt a magyar hatóságoknak – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Canva

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.