Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

null

Műtét utáni rehabilitációjáról és Magyar Péterről is nyilatkozott Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában. A miniszter a beszélgetésben kitért arra is, hogy az operációt megelőzően olyan fájdalmai voltak, hogy csak beinjekciózva tudott megjelenni a Kormányinfón, de válaszolt a Magyar Péterrel kapcsolatos kérdésekre is.

Újra kellett tanulnom járni – mondta Gulyás Gergely a műtétről, a visszatérésről és Magyar Péter fenyegető üzeneteiről a Mandinernek adott interjújában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a beavatkozást a Gerincklinikán végezték, ugyanolyan szobában feküdt, mint a többi beteg. Arra a kérdésre, hogy most hogy van, úgy válaszolt:

Munkájához ezen a héten tért vissza, tervei szerint húsvét után már részt vesz a kabinet- és kormányüléseken is, illetve a kormányinfók is folytatódnak. Azt a felvetést, hogy Magyar Péter és korábbi barátságuk miatt kerüli a nyilvánosságot, Gulyás kijelentette:

PestiSracok facebook image

Gulyás szerint Magyarral az utóbbi hetekben nem beszélt, fenyegető SMS-t sem kapott tőle.

– fogalmazott a miniszter.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.