Pesti Srácok

Hat perc alatt ötven csapást mért Izrael a Gázai övezetre

null

Hat perc alatt mintegy ötven csapást mért az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetre éjszaka – jelentette a katonai szóvivő vasárnap.

Az IDF éjszaka a légierő és a tüzérség bevetésével hat perc alatt mintegy ötven Hamász-célpontot támadt meg Hán Júnisztól nyugatra, a Gázai övezet déli részén. Földalatti építmények, katonai épületek, páncéltörő rakéták kilövő állásai, harcosok gyülekezőhelyei voltak a célpontok, hogy kedvezőbb feltételeket alakítsanak ki az izraeli szárazföldi egységek számára.

Daniel Hagari, az IDF szóvivője szombat este ígéretet tett a tömegszerencsétlenséggé vált csütörtöki észak-gázai segélyszállítmány ügyének kivizsgálására, és visszautasította, hogy az IDF szándékosan kárt okozott volna a palesztin civileknek. A szóvivő szerint a hadsereg rendelkezik minden szükséges anyaggal a "mélyreható" vizsgálat elvégzéséhez és az eredmények bemutatásához. A Hamász azzal vádolta meg az izraeli csapatokat, hogy a több ezres, segélyszállítmányokra váró tömegre lőttek, de az IDF szerint sok áldozatot az élelmiszer-szállítmány kaotikus megrohanása alatt agyontapostak, a katonák pedig csak néhány, fenyegetően feléjük rohanó emberre lőttek.

PestiSracok facebook image

– mondta Hagari, és bejelentette, hogy észak-gázai üzletemberek segítségével már negyedszer próbáltak élelmet eljuttatni az övezet északi részébe. Izrael a teherautó-konvojok biztonsági kíséretét vállalta, és a gázai – nem a Hamászhoz tartozó – helyi erőkre bízta az élelem szétosztását.

A Palesztin Hatóság rámalláhi egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy Rámalláhtól északra, a Dzselazon menekülttábor közelében, izraeli tűzben életét vesztette a 13 éves Muhammad Zeid.

Szombat este ezrek vettek részt a jeruzsálemi Párizs téren az elraboltak szabadon bocsátásáért meghirdetett tüntetésen. A demonstrációt négy napos gyalogmenet előzte meg, amely szerdán indult az október 7-én a Hamász tömegmészárlásává lett reimi tisztástól. A rendezvény egyperces néma csenddel kezdődött a meggyilkoltak emlékére, majd a katonákért és a túszokért szóló imával folytatódott. Utána beszédet mondott két, a Gázai övezetbe hurcolt fiatal édesanyja, és több másik túsz hozzátartozója. A túszokat kiszabadító egyezmény minél gyorsabb nyélbe ütését sürgették.

Avigdor Liberman, a jobboldali Izrael a Hazánk párt elnöke – aki eddig támogatta a hadikabinetet, noha nem vett részt a munkájában – vasárnap reggel a katonai rádióban választások kiírását sürgette.

– indokolta döntését Liberman.

Szombat este ismét több ezres tüntetést tartottak több helyszínen Izraelben a kormány ellen, új parlamenti választások kiírását követelve. Tel-Avivban, a központi Kaplan utcánál letartóztattak hét tiltakozót. A tüntetők rövid időre leállították a várost átszelő Ajalon autópálya forgalmát. Cezáreában a tiltakozók megpróbálták megközelíteni Benjámín Netanjáhú miniszterelnök villáját, de a rendőrség megállította őket. Utcára vonultak Haifában, Karkurban és Beér-Sevában is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.