Pesti Srácok

Hornung Ágnes: a piaci szereplők szerint is érdemi segítséget jelent a csok plusz

null

A piaci szereplők szerint is érdemi segítséget jelent a csok plusz a gyerekvállaláshoz és az ingatlanvásárláshoz – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Hornung Ágnes kiemelte: szerették volna a piaci viszonyokhoz igazítani az új konstrukciót és segíteni a családokat "álmaik otthonának" megteremtésében.

– jegyezte meg. Az államtitkár elmondta, hogy már az első napok óta nagyon intenzív az érdeklődés a csok plusz iránt: az első havi nem hivatalos adatok szerint több mint ezer komoly szándékú érdeklődő jelentkezett a bankoknál. A régi csok "sikertermék" volt, és bíznak benne, hogy a csok plusz is az lesz – tette hozzá.

Hornung Ágnes kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy a csok pluszt azok is felvehetik, akik igényelték a régi csokot, de valamilyen formában "kiszálltak" belőle: akár úgy, hogy már megszülettek az akkor vállalt gyerekek, vagy ha még nem születtek meg, akkor arányosan visszafizetik az állami támogatást. Az államtitkár közölte: változás a régi csokhoz képest, hogy most ugyanakkora összeget lehet igényelni az új és a használt lakás vásárlásánál is, az első lakást vásárlók esetében pedig kevesebb, csak 10 százalék önrészre van szükség. Ha az első tervezett gyermek megszületik, a családok kérhetik egy évre a törlesztés felfüggesztését, a második gyerek születésétől kezdve pedig minden gyerek esetében 10–10 millió forintot elengednek – fűzte hozzá Hornung Ágnes.

PestiSracok facebook image

– ismertette az államtitkár.

Hornung Ágnes a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a csok plusz az ország egész területén alkalmazható: a falvakban, az ötezer fő alatti településeken is igényelhető akár a falusi csokkal együtt. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egy családnál nem születik meg a vállalt gyermek, azt válaszolta: ha orvosilag alátámasztott, hogy a várandósság nem lehetséges, akkor a támogatás megmarad. Ugyanakkor azt látják, hogy a kívánt gyerekek nagy része a régi csoknál is megszületett, mert a párok tudatosan lépnek be ebbe a konstrukcióba – emelte ki. Az államtitkár kitért arra is: az igényelt átlagos hitelösszeg 25 millió forint körül van, amely – a kutatásokkal összhangban – azt bizonyítja, hogy a többgyermekes családmodell a legnépszerűbb.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.