Pesti Srácok

Idén szabadulhat a börtönből Galambos Lajos, Gyurcsány volt titkosszolgálati főnöke

null

Várhatóan szeptemberben szabadul a börtönből a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Galambos Lajos – tudta meg a Magyar Nemzet. A Gyurcsány-kormány volt elhárítófőnökét korábban vesztegetés és államtitoksértés miatt ítélte el a bíróság.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy néhány hónap múlva elhagyhatja a börtönt a korábban négy év szabadságvesztésre ítélt Galambos Lajos, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója volt. Molnár Lajos, Galambos ügyvédje a lap megkeresésére elmondta: tudomása szerint ügyfele már kérvényezte a reintegrációs őrizetet, aminek kezdetére várhatóan szeptemberben kerülhet sor. Ez a tíz hónapos kedvezmény azt jelenti, hogy az egykori NBH-főnök nyomkövetővel, otthon töltheti majd le büntetésének (aminek jó magaviselet esetén kétharmadát kell csak leülnie) utolsó hónapjait. Ebben persze semmi meglepő nincs, Galambos vonatkozásában ugyanis a reintegrációs őrizet törvényi feltételei fennállnak: nem minősül visszaesőnek, nem erőszakos bűncselekmény miatt ítélték el, és a büntetése nem haladja meg az öt évet.

Ismert: az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és a Nemzetbiztonsági Hivatal korábban kémkedéssel is vádolt, majd felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, illetve a hivatal volt műveleti osztályvezetőjét még 2013-ban folytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség. Az ügy szálai a Gyurcsány-kormány idején alapított Egymásért, Egy-Másért Alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – amelynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2006-ban elhunyt első igazgatója kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban Ázsiából hozott az országba milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, és a vezetők sokmilliós összegeket kaphattak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.