Pesti Srácok

Iskolai ünnepség közben, a tanteremben erőszakoltak meg egy kislányt - az elkövetőt letartóztatták

Iskolai ünnepség közben, a tanteremben erőszakoltak meg egy kislányt - az elkövetőt letartóztatták

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki erőszakoskodott egy lánnyal az encsi iskolai ünnepség idején; a fiút szexuális erőszakkal és a személyi szabadság megsértésével gyanúsítják - közölte a Miskolci Törvényszék szombaton az MTI-vel.

Azt írták, hogy a fiatalkorú gyanúsított az Encsi Általános Iskolában március 13-án, a hatodik óra után egy iskolatársát, egy kiskorú lányt beszélgetés ürügyén becsalta egy tanterembe, míg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott. A fiú megszorította a sértett nyakát, kezeit lefogta, majd a nadrágját lehúzva erőszakkal szexuális cselekményt végzett vele. Mivel közben a folyosóról hangok szűrődtek be, az erőszakkal felhagyott, kiment a tanteremből, de kívülről zárva tartotta az ajtót, hogy a sértett ne tudjon kimenni. A lány ekkor segítségért kiabált, ezt meghallotta a keresésére indult egyik osztálytársa a folyosón, és figyelmeztette a gyanúsítottat, hogy engedje ki a sértettet. A bántalmazás következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - írták.

Hozzátették, a cselekmény - bizonyítottság esetén - alkalmas lehet 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és a személyi szabadság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, aljas indokból elkövetett megsértése bűntett megállapítására. A bíróság szerint a kiszabható büntetés súlyosságára figyelemmel tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, és attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megfélemlítené vagy megpróbálná befolyásolni a tanút, ezért egy hónapra elrendelték a fiatalkorú letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani. A végzés végleges.

(MTI / Kiemelt kép: illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.