Pesti Srácok

Karácsony Gergely érzi, hogy szorul a hurok, gyorsan bele is állt Vitézy Dávidba

Karácsony Gergely érzi, hogy szorul a hurok, gyorsan bele is állt Vitézy Dávidba

Még Kunhalmi Ágnes is elismerte nemrég egy interjúban, hogy Karácsony Gergelynek semmi esélye, ha elindul a főpolgármesteri címért Vitézy Dávid és beáll mögé a Fidesz. Csakhogy a Fidesz önálló jelöltet, nevezetesen Szentkirályi Alexandrát indítja a választáson. Nem baj, azért Karácsony gyorsan megpróbálja összemosni Vitézyt a Fidesszel, hátha ellenszenvet csihol a választókban, ezért előállt azzal, hogy a volt közlekedési államtitkár betolakodó, de le fogja győzni.

Kétségtelen szakmai tapasztalatok állnak Vitézy Dávid mögött, nem véletlen, hogy az LMP őt nézte ki magának főpolgármester-jelöltként. Hosszas hezitálás után ma bejelentette Vitézy, hogy elindul a választáson, és már sorolta is, hogy milyen égető problémák vannak Budapesten. Karácsony Gergely persze nem hagyhatta szó nélkül vetélytársa szándékait, és ahogyan ezt a baloldaltól megszokhattuk, úgy próbálják magukhoz csalogatni a bizonytalan szavazókat, hogy rásütik valakire, hogy fideszes. Így történt ez most Vitézyvel is, akinek a főpolgármester állítólag kínált munkalehetőséget, de ezt nem fogadta el a volt államtitkár. Ezért nyílván kormánypárti, de sebaj, mert úgy fogalmaz Karácsony:

Erre azért kíváncsiak leszünk.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.