Pesti Srácok

Letartóztattak egy borsodi polgármestert

Letartóztattak egy borsodi polgármestert

Egy hónapra elrendelte a bíróság egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének letartóztatását, akit több rendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezelés bűntettével vádolnak - közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben - a település és az érintett nevének említése nélkül - azt írták, hogy a gyanúsított polgármester visszaélt hivatali helyzetével akkor, amikor tavaly decemberben arra kérte a település két önkormányzati képviselőjét, hogy "ha személyével kapcsolatban valaki rossz szót szól, vagy szidja, azt próbálja lefenyíteni".

- közölte a törvényszék. Hozzátették, hogy a településvezető idén februárban közreműködött abban is, hogy az egyik helyi lakos csak akkor kaphatott szociális tűzifát, ha azt a polgármester hozzátartozójának eladja. A közlemény szerint a gyanúsított "több helyi lakos és további, ez idáig be nem azonosított személy részére jogszabályi engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzett oly módon, hogy üzletszerűen hitelt és pénzkölcsönt nyújtott nekik". A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint

PestiSracok facebook image

A letartóztatott polgármester megszegte vagyonkezelési kötelezettségét akkor, amikor tavaly augusztus előtt hozzátartozóinak átadott két mobiltelefon SIM-kártyát használatra, de az előfizetési díjakat az önkormányzat fizette. Az ezzel okozott vagyoni hátrány meghaladja az ötvenezer forintot - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.