Pesti Srácok

Macron szerint semmilyen eszköz használatától nem szabad visszariadni Oroszország ellen

null

Továbbra is kitart amellett a francia elnök, hogy a Nyugatnak semmilyen eszközt, így a szárazföldi csapatok Ukrajnába küldését sem szabad kizárnia. Emmanuel Macron ezúttal a francia köztelevízióban beszélt arról, hogy szerinte készen kell állni minden eszköz felhasználására, hogy Oroszország ne győzhessen. Az M1-nek nyilatkozó elemző szerint a nyugati politikusok célja, hogy Európában háborús hangulat alakuljon ki.

Semmilyen eszköz használatától sem szabad visszariadni Oroszország ellen – közölte Emmanuel Macron a francia köztelevízióban, hangsúlyozva: mindent meg kell adni Kijevnek, mert ha Oroszország győz, akkor Európa veszélybe kerül

– mondta a francia elnök, aki megerősítette, hogy szerinte semmilyen lehetőséget nem lehet előre kizárni.

Emmanuel Macron februárban beszélt arról először: nem szabad kizárni, hogy NATO csapatokat küldjenek Ukrajnába. Később már gyávasággal is vádolta azokat a szövetségeseit, akik ellenzik a NATO csapatok bevetését.

Az Európai Unió vezető bürokratái közben azon dolgoznak, hogy az Egyesült Államok folytassa Ukrajna támogatását. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell Washingtonban arról beszélt, gyorsan kell cselekedni, mert a háború kimenetele a következő hónapokban dől el.

– mondta Josep Borrell.

Magyarország mellett Nagy-Britannia, Németország, Svédország, Románia, Olaszország és a NATO is világossá tette: nem küld katonákat az orosz-ukrán háborúba. Viszont egyre több állam nem zárkózik el Emmanuel Macron ötletétől. A finn kormányfő azt mondta, az orosz katonai képességek korlátozottak.

– fogalmazott Petteri Orpo.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter – akinek felesége Soros György szövetségese – pedig azt állította: a NATO katonái már ott vannak Ukrajnában. A litván külügyminiszter a vörös vonalak eltörléséről, Petr Pavel cseh elnök a nyugati csapatok ukrajnai jelenlétéről, a lett elnök pedig a harc folytatásáról beszélt. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig kijelentette: elege van már, hogy mindenki az eszkalációtól, vagyis a háború továbbterjedésétől fél, mert szerinte Vlagyimir Putyin csak fenyegetőzik.

Oroszország technikailag felkészült egy nukleáris háborúra, az atomfegyverek készenlétben állnak – közölte a héten egy interjúban az orosz elnök. Vlagyimir Putyin figyelmeztette azokat az országokat, amelyek az Oroszországgal szembeni vörös vonalak eltörléséről beszélnek, hogy ebben az esetben Moszkva is hasonlóan cselekszik.

Az eszkalációs nyilatkozatok növelik a háborús kockázatokat, véli a Századvég vezető elemzője. Palóc André kiemelte: az európai emberek nagy többsége ellenzi a katonai részvételt, de a politikusok erről nem vesznek tudomást.

– értékelt Palóc André az M1-en.

Több elemző szerint akár egy világszintű fegyverkezési verseny is elindulhat, aminek a nyertesei a hadiipar és a fegyverkereskedők lehetnek. A NATO tagállamok fegyvergyárai sorra döntik a megrendelési csúcsokat, miközben a hasznuk is meredeken emelkedik.

(hirado.hu / Kiemelt kép: MTI/EPA/Reuters pool/Gonzalo Fuentes)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.