Pesti Srácok

Majoros Péter a Magyar–Varga vitáról: Engem ebben a családi mizériában az érdekel, hogy a három gyerek mit érez

null

Majoros Péter „Majka” is megszólalt a Magyar–Varga vitában, miután a volt igazságügyi miniszter úgy reagált Magyar Péter róla nyilvánosságra hozott felvételére, hogy elmesélte, amikor volt férje részegen, éjjel bántalmazta. Majoros közösségi oldalán arról írt, hogy nem akarja elbagatellizálni a szóban forgó hangfelvétel tartalmát, de közben nem is akar úgy tenni, mintha nagyon érdekelné, mert szerinte „semmi olyat nem tudtunk meg belőle, amit eddig ne tudtunk volna”.

Helyette egy sokkal fontosabb szempontra hívta fel a figyelmet:

Majka szerint „volt igazságügyi miniszterként és ehhez mérten egy utolsó felelős döntésként lehetne Vargának az az álláspontja, hogy kimarad ebből az egészből, és nem egy hazugságspirálba keveredik azok miatt az emberek miatt, akiknek egyébként – mint láthattuk – egy fabatkát sem ér az ő élete”. Azt gondolja, ugyanez vonatkozik Magyar Péterre is, „aki dédelgethet politikai ambíciókat, kutathat-kereshet, lebuktathat disznóságokat, de nem felhasználva azt a nőt, aki 3 gyermeket szült neki”.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.