Pesti Srácok

Márciusban érkezik a katonák visszamenőleges béremelése

Márciusban érkezik a katonák visszamenőleges béremelése

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: márciusban érkezik a katonák visszamenőleges béremelése. Márciusban kapják meg az átlagosan 11 százalékkal megemelt illetményüket a katonák, a béremelés januárig visszamenőleges- jelentette be a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és az Európát sújtó migrációs hullám nyomán a magyar katonákra továbbra is fokozott mértékben hárulnak Magyarország és a magyar emberek megvédésének feladatai. Hozzátette, 2024-ben a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is szükségessé teszik, hogy tovább növeljék a katonák megbecsülését.

A miniszter úgy tájékoztatott: 2024-ben átlagosan 11 százalékos emelésre számíthatnak a honvédek. Emlékeztetett: A kormány kétlépcsős, jelentős mértékű illetményemelésének első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

A miniszter közölte: a jogalkotási feladatok végrehajtását követően hatályba lépett a rendelet, ami 2024. január 1-jére visszamenőleg garantálja az emelt összegű illetménykülönbözetek kifizetését, ami azt jelenti, hogy az illetményemelés januárra eső összegét visszamenőleg, a februári illetményükkel egyidejűleg, március első napjaiban fogják megkapni az állomány tagjai.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.