Pesti Srácok

Megszólalt a lelkiismeret? – Donáth Anna is elhiszi, hogy Varga Judit áldozata volt Magyar Péternek

Megszólalt a lelkiismeret? – Donáth Anna is elhiszi, hogy Varga Judit áldozata volt Magyar Péternek

Először Baranyi Krisztina, most Donáth Anna állt elő azzal, hogy véleménye szerint Magyar Péter valóban bántalmazta Varga Juditot. Ettől függetlenül a momentumos politkus nem engedi el azt a szálat, hogy Varga részt vett a jogállamiság felszámolásában.

Donáth Anna Facebook-oldalán osztott meg egy rövid videórészletet a Varga Judittal lefolytatott 2020-as vitájából, amelyben a jogállamiság helyzetéről ütköztették álláspontjaikat. Donáth szerint a vita során szembesítette az igazságügyi minisztert azzal, hogy az ügyészséget a Fidesz irányítja.

– fogalmazott bejegyzésében, majd kifejtette: Varga Judit tevőlegesen részt vett a magyar jogállamiság felszámolásában.

PestiSracok facebook image

– írja Donáth, majd kifejti, hogy ennek semmi köze az általa elkövetett bűnökhöz „amiket a magyar emberek, a magyar demokrácia és jogállam ellen elkövetett”. A momentumos politikus szerint a hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy

Forrás: Mandiner; Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.