Pesti Srácok

Ne fosztogassák tovább a pécsi közvagyont – üzente a város Fidesz-frakciója a balos vezetésnek

null

A pécsi Fidesz-frakció sajtóközleményben szólította fel a város baloldali polgármesterét, hogy hagyjon fel Pécs vagyonának fosztogatásával. Mint írták, a város polgármestere, Péterffy Attila Gyurcsány Ferenc tanítványa a közpénzek elherdálásának művészetében.

– olvasható a pécsi Fidesz-frakció sajtóközleményében, amelyben úgy fogalmaznak:

PestiSracok facebook image

Mint írják, edddig körülbelül 600 millió forint értékben adott el ingatlanokat a város balos vezetése. Többek között „forgalomképessé tették” a számos pécsi kisgyermekes család által szeretett Bajcsy-Zsilinszky úti Csipkefa Gyermekkönyvtár székhelyét, de ugyanez a sors vár a Szivárvány Gyermekház épületére is. Most pedig a pécsi terrárium egykori ikonikus, Munkácsy utcai épülete kerülne sorra, amit ráadásul nyomott áron hirdetett meg a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. liciten. A több mint 900 négyzetméteres ingatlan kikiáltási ára 80 millió forint, azaz kevesebb mint 100 ezer forint négyzetméterenként.

– írták a közleményben, hozzátéve, hogy a pécsi Fidesz-frakció arra szólítja fel a jelenlegi városvezetést, hogy hagyja abba Pécs értékeinek eltékozlását.

– összegeztek.

Forrás: Pécsi Fidesz; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.