Pesti Srácok

Netanjáhú szerint az amerikai politikusok nyíltan támadják őt és beavatkoznak az izraeli belpolitikába

null

Joe Biden amerikai elnök telefonon biztosította Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt arról, hogy nem próbálja meg eltávolítani őt a hatalomból – tudta meg az Axios. A hétfői telefonbeszélgetés során Netanjáhú állítólag szóvá tette Chuck Schumer szenátusi többségi vezetőnek beszédét, amiben az ő leváltását szorgalmazta – írja a JNS cikke alapján a Mandiner.

Az izraeli vezető kijelentette: azzal, hogy az amerikai politikusok nyíltan támadják, beavatkoznak az izraeli belpolitikába – mondta a beszélgetés tartalmát ismerő két forrás az Axiosnak. A források szerint Biden visszavágott, mondván: nem próbálta aláásni Netanjáhút, és nem állt szándékában beavatkozni az izraeli politikába. Az egyik forrás szerint a beszélgetés némileg segített tisztázni a helyzetet kettejük között.

Múlt héten csütörtökön Chuck Schumer demokrata politikus „bigottnak” és „szélsőségesnek” nevezte Netanjáhú kabinetjének néhány vezető tagját, és előrehozott választásokat követelt. Schumer azt állította, hogy a „főáramhoz tartozó amerikai zsidók” nevében szólalt fel. Utalt arra is, hogy Washingtonnak feltételekhez kellene kötnie vagy meg kellene szüntetnie a Jeruzsálemnek nyújtott katonai támogatást, hacsak nem alakul új kormány. A múlt hónapban egy magas rangú Biden-tisztviselő az NBC Newsnak azt mondta, hogy egyre nagyobb a szakadék az Egyesült Államok és Izrael között.

Az amerikaiaknak nem tetszik, hogy Izrael hadműveletet tervez Rafah ellen, ahová a Hamász beásta magát. Hétfői telefonbeszélgetésük során Biden közölte Netanjáhúval, hogy nem tud támogatni egy nagyobb katonai offenzívát a Hamász ellen Rafahban, mivel túl sok a civil. Ehelyett a Fehér Ház egy korlátozott műveletet támogat, amely terrorista célpontokra és a gázai–egyiptomi határ biztosítására irányulna. Izrael azonban jelezte: el fogják indítani a Rafah elleni hadműveletet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: X

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.