Pesti Srácok

Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket a június 9-i választásokra

null

A június 9-ei önkormányzati választáson jelöltet és listát jelölőszervezetek – pártok, egyesületek, nemzetiségi szervezetek – állíthatnak, valamint – a listás választások kivételével – független jelöltek vehetnek részt. Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán csak pártok állíthatnak listát.

Jelöltet, illetve listát az a szervezet állíthat, amely a választás kitűzése után nyilvántartásba vetette magát. A közös jelöltet, listát állító jelölőszervezeteknek külön-külön kell nyilvántartásba vetetniük magukat. Az önkormányzati és nemzetiségi választáson indulókat a Nemzeti Választási Bizottság és a területi (vármegyei) választási bizottságok veszik nyilvántartásba, az EP-választáson indulni szándékozókat pedig kizárólag az NVB.

A nyilvántartásba vétel feltétele párt és egyesület esetében is, hogy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában szerepeljenek, oda jogerősen be legyenek jegyezve már a választás kitűzésekor. További feltétel, hogy a jelölteknek és jelölőszervezeteknek a nyilvántartásba vételhez nyilatkozniuk kell arról, hogy a választói akarat befolyásolására vagy ennek megkísérlésére irányuló tevékenység folytatása céljából külföldi támogatást és belföldi jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől származó támogatást, névtelen adományt vagy ezekből származó vagyonelemet az adott választás vonatkozásában nem használnak fel. Nemzetiségi szervezet esetében további feltétel, hogy az alapszabályában 2021. január 1-jétől rögzített céljának kell lennie az adott nemzetiség képviselete.

A jelölőszervezeteket a különböző választásokra egy kérelem alapján, egy eljárásban veszik nyilvántartásba, és minden lehetséges választáson jogosultak lesznek részt venni. Ez alapján a pártokat az EP és az önkormányzati választásokra, az egyesületeket az önkormányzati választásra, a nemzetiségi szervezeteket az önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választásokra veszik nyilvántartásba.

PestiSracok facebook image

Mivel a bejelentések megfeleltek a követelményeknek, az NVB csütörtökön nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket: az EP tagjainak választására és az önkormányzati választásra a Mi Hazánk Mozgalmat, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, a Magyar Szocialista Pártot, az Új Magyar Birodalmi Mozgalmat, a Demokratikus Koalíciót, az önkormányzati választásra a Soroksári Lokálpatrióták Egyesületét, az önkormányzati és nemzetiségi választásra pedig a Magyarországi Ruszinok/Rutének/ Országos Szövetségét. Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriánál. A nyilvántartásba vett független jelöltek és jelölőszervezetek leghamarabb április 20-án vehetik át az ajánlóíveket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.