Pesti Srácok

Párkapcsolati erőszakról posztolt Varga Judit, Magyar Péter pedig magyarázkodásba kezdett

null

Magyar Péter már többször utalt arra az elmúlt hetekben, hogy a személyével kapcsolatban előkerülhet a nőverés ügye. A politikus a február 27-én a Telexnek adott interjújában például arról beszélt, hogy a Megafon többek között azzal akarja őt lejáratni, hogy „nőverő”. Noha ilyen Megafon-posztnak sehol sem találni nyomát, Magyar később is utalt arra, hogy előkerülhet vele kapcsolatban ez a vád. A politikus március 15-én, a Partizánnak adott második interjújában már azt ecsetelte, hogy sokáig nem tudta, hogy korrupciós ügyben vagy nemi erőszak miatt idézte be őt az ügyészség.

– írja Magyar Péter. Ezek után érkezett meg a pártalapításra vállalkozó politikus vasárnapi bejegyzése, amely szerint Rogán Antal és a „suttogó propaganda” azt terjeszti róla, hogy többször megverte gyerekei anyját, és rendőrt kellett hívni hozzá, Magyar arról ír, hogy egy „betárazott”, „titkos” rendőrségi jelentés is készült az ügyben. Írása szerint két héttel ezelőtt megkereste őt egy hírportál újságírója azzal, hogy beszélni szeretne vele egy rendőri jelentésről, ami egy 2020. december 29-i, Varga Judittal folytatott családi vitájuk után készült.

PestiSracok facebook image

– áll a bejegyzésben.

Nem sokkal később korábbi felesége is közzétett egy bejegyzést a Facebookon. Varga Judit volt igazságügyi miniszter a lemondása óta nem posztolt, ezért különös jelentősége lehet legújabb megnyilvánulásának. Varga egy két évvel ezelőtt készült kisfilmet tett közzé a kapcsolati erőszakról.

– írta az Ökumenikus Segélyszervezet két évvel ezelőtt készített videója elé.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.