Pesti Srácok

Robert Fico nem érzi szükségesnek, hogy változtasson a retorikáján

Robert Fico nem érzi szükségesnek, hogy változtasson a retorikáján

Szlovákiának jól áll a függetlenség, és nem érzem szükségét, hogy változtassak a retorikámon vagy a megnyilatkozásaim módján – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön, Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján.

A szlovák kormányfő – akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy szerdán cseh hivatali partnere, Petr Fiala bejelentette: egyelőre nem tartják meg a két kabinet korábban tervezett együttes ülését, mivel azt a cseh fél "a jelenlegi helyzetben nem tartja alkalmasnak". Fiala bejelentésére Robert Fico már szerdán is reagált, rámutatva: a szlovák kormány tudomásul vette, hogy Prága veszélyeztetni kívánja a nagyon jó cseh–szlovák kapcsolatokat, de a cseh döntés nem lesz befolyással a szuverén szlovák külpolitikára. A prágai döntésre reagálva Robert Fico kormányát hangos kritikával illették a pozsonyi törvényhozás ellenzéki liberális pártjai. Prága és Pozsony kétoldalú viszonya az elmúlt időszakban néhány külpolitikai kérdésben – főként az ukrajnai konfliktus kezelése terén – megmutatkozó eltérő állásponttal összefüggésben hidegült el. Míg Csehország az orosz–ukrán konfliktusban fegyverszállítással is támogatja Ukrajnát, a szlovák kormány ezt elutasítja, és a mielőbbi fegyvernyugvást és a békét szorgalmazza.

A prágai és a pozsonyi kormány időről időre együttes üléseket tart, a mostanra tervezett találkozót pedig azután mondta le a cseh fél, hogy a múlt héten Juraj Blanár szlovák külügyminiszter egy törökországi regionális fórumon találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

A szlovák miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette az előző napon kifejtett véleményét.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Robert Fico. Hozzátette: érti, hogy a nyomásgyakorlás folytatódni fog, mivel "a nagy országoknak nem tetszik, ha valaki túlontúl független". Fico hangsúlyozta: tiszteletben tartja az EU minden tagállamát, és ezért ő nem diktál nekik azzal kapcsolatban, hogy miként kellene cselekedniük Ukrajnával kapcsolatban, csupán nyilvánvalóvá teszi, hogy mi az, amit Szlovákia nem fog megtenni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.