Pesti Srácok

Szijjártó: a Schedl 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

null

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető azt közölte, hogy a cég zöldmezős beruházást hajt végre két helyszínen, Debrecenben és Kecskeméten is, és az újonnan létesített egységeiben kerékösszeszerelő és szekventáló tevékenységet fog folytatni a BMW, illetve a Mercedes-Benz Magyarországon gyártott autói számára 2025-től.

– tájékoztatott. Arra is kitért, hogy az éles versenyben elnyert új beruházás tovább erősíti a német beruházói közösség vezető szerepét Magyarországon, ahol a külföldi működőtőke mintegy húsz százaléka német cégekhez köthető, az általuk foglalkoztatott emberek száma pedig meghaladja a 300 ezret.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Szijjártó Péter beszédében az elmúlt évek kiszámíthatatlanságáról és kríziseiről is beszámolt, aláhúzva, hogy ugyan rövid időn belül háromszor is megtört a világgazdasági status quo, volt egy folyamat, amely minden nehézség ellenére megállíthatatlanul tör előre: az autóipar elektromos átállása. Kiemelte, hogy ez a technológiai forradalom új kihívás elé állítja a világgazdaság mindegyik szereplőjét, a kormányokat és a vállalkozásokat egyaránt.

– közölte. Kifejtette, hogy az autóipar átállása olyan világgazdasági korszakot hozott, amelyben a Kelet és Nyugat közötti civilizált és kulturált együttműködés minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bír a kölcsönös egymásra utaltság miatt. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy mindez kiválóan illeszkedik abba a kormányzati stratégiába, amelynek célja, hogy az ország a keleti és a nyugati gazdaság európai találkozási pontjává váljon.

– mondta. A miniszter ennek alátámasztására leszögezte, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül hazánkban van jelen gyártókapacitással mind a három német prémium autómárka, valamint a világ tíz legnagyobb, elektromos akkumulátorokat gyártó vállalata közül is már öt elkötelezte magát Magyarország mellett.

– mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy a hazai autóipar hatalmas utat járt be az elmúlt másfél évtizedben, míg az utóbbi hat évben már rendre a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozott Magyarország.

– tudatta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.