Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a paksi beruházás munkálatai jól haladnak, az idei év végére eljutunk az első betonig (Videó)

A paksi bővítés munkálatai jól haladnak, az év végére az első beton is lekerülhet a földbe, de hasonlóan fontos mérföldkő a zónaolvadék-csapda és a reaktortartály gyártása is, amelyek közül az első elkészült, míg a másik gyártása rövidesen megindul – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval közösen tartott sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a jelenlegi menetrend alapján az idei év végére tudnak eljutni a rendkívül fontos mérföldkőnek számító "első betonig", de ugyanilyen kritikus pont a két nagy tömegű nukleáris berendezés, az úgynevezett zóna-olvadékcsapda és a reaktortartály legyártása is. Ennek kapcsán üdvözölte, hogy előbbi gyártása elkészült Oroszországban, így ősszel a leszállítására is sor kerülhet, ami nem lesz kis művelet, mert a tömege több mint 700 tonna, ami nagyjából tizenöt darab Airbus A320-as utasszállító repülőgépnek felel meg.

– tudatta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy jelenleg a talajszilárdítási munkálatok folynak 17 hektárnyi területen; ehhez 75 ezer cölöpöt kell lefúrni, amelyből nyolcezer már megvan. Majd hangsúlyozta, hogy ezt a munkát egy német vállalat végzi, és jövő év nyaráig kell elkészülni vele.

– fogalmazott.

– közölte. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak európai és globális válságai jól demonstrálták, hogy azok az országok vannak biztonságban, amelyek maguk tudják fedezni az energiaszükségletüket.

– mondta. Rámutatott, hogy hazánk földrajzi és természeti adottságaiból kifolyólag ez elsősorban a nukleáris energiatermelési kapacitások fejlesztésével lehetséges, a paksi bővítéssel így olcsón, biztonságosan és fenntartható módon lesz biztosítható az ország működtetéséhez szükséges áram egy jelentős része. Leszögezte, hogy a paksi bővítés igazi nemzetközi projekt, hiszen az orosz fővállalkozó mellett német, francia, osztrák, svéd és amerikai szereplők is találhatók az alvállalkozói láncban.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.