alekszej lihacsov
Szijjártó Péter: a paksi beruházás munkálatai jól haladnak, az idei év végére eljutunk az első betonig (Videó)
A paksi bővítés munkálatai jól haladnak, az év végére az első beton is lekerülhet a földbe, de hasonlóan fontos mérföldkő a zónaolvadék-csapda és a reaktortartály gyártása is, amelyek közül az első elkészült, míg a másik gyártása rövidesen megindul – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Szijjártó Péter: Paks 2 megépül
Mindkét leendő blokk alatt ötméteres mélységig megtörtént a talajkiemelés, ami másfél millió köbméternyi földet jelent csak eddig – írta Szijjártó Péter a Facebookon azután, hogy Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat vezérigazgatójával találkozott Pakson. A tárcavezető üdvözölte, hogy megkezdődött az új reaktorok építése Pakson, az orosz vállalat vezetőjével aláírták a következő évekre vonatkozó ütemtervet, amelynek alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést.Roszatom: minden akadály elhárult a Paks II. beruházás elől
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől az elmúlt évek előkészítése, engedélyeztetése révén, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken, a Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón, miután Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával megnézték az építkezést.Orbán Viktor a Roszatom vezetőjével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt a Roszatom orosz nukleáris energetikai konszern vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Szijjártó Péter: hamarosan megkezdődnek a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai
Hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai; a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.Roszatom-főigazgató: sem a járvány, sem a szankciók nem akadályozták a paksi bővítést
A Roszatom szakemberei által végzett paksi atomerőmű-bővítés egy pillanatra sem állt le, még a koronavírus-járvány és a szankciók ellenére sem - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern főigazgatója csütörtökön Szentpéterváron, a Nyevszkij nemzetközi ökológiai kongresszuson.Szijjártó Péter: megállapodás született a paksi kivitelezési és finanszírozási szerződés módosításáról
Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Moszkvában. A Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalást követően Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.Moszkvában tárgyal Szijjártó Péter
Kedden Moszkvában a magyar energiaellátás biztonságához szükséges együttműködés legfontosabb kérdéseiről fog tárgyalni Szijjártó Péter, először Alekszandr Novakkal, az energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, majd pedig Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.Szijjártó: vannak szereplők Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél
Vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél, ilyen a német exportügynökség is, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az oroszországi Szocsiban.Ajánljuk még

















