Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az energiabiztonság nem kerülhet veszélybe senkinek a politikai vagy ideológiai kívánságai miatt

null

A kormány egyetlen szereplő politikai vagy ideológiai kívánságai miatt sem fogja veszélybe sodorni Magyarország energiaellátásának biztonságát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Budapest Balkans Forum című rendezvényen mindenekelőtt leszögezte, hogy a balkáni régió kulcsfontosságú az európai energiabiztonság jövője szempontjából, és azt is kiemelte, hogy az ellátásra fizikai, nem pedig ideológiai kérdésként kell tekinteni.

– jelentette ki. Arra figyelmeztetett, hogy a diverzifikáció terve csupán álom marad, amíg a szavakat nem követik tettek. Hangsúlyozta, hogy hazánk örömmel vásárolna kőolajat vagy földgázt további forrásokból, azonban egyelőre nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges infrastruktúra, így a kormány kénytelen a már meglévő beszállítókra és tranzitútvonalakra támaszkodni. Aláhúzta, hogy Magyarország nem az eddigi beszállítók kizárását érti "diverzifikáció" alatt, hanem az újabb források bevonását. Elmondta, hogy a kormány elégedett a jelenlegi földgázellátókkal mind az ár, mind pedig a kiszámíthatóság szempontjából, és nagyrabecsülését fejezte ki a megbízható tranzitországok, Szerbia és Törökország felé is. Szijjártó Péter a panelbeszélgetésen felszólalt az ellen, hogy bárki megpróbálja ráerőszakolni hazánkat az eddigi energiabeszállítóinak lecserelésére.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kitért arra is, hogy a diverzifikációhoz égető szükség lenne a délkelet-európai infrastruktúra bővítésére, ehhez azonban az Európai Bizottság nem kíván anyagi támogatást nyújtani, mondván, hogy tizenöt év múlva már úgysem lesz része a földgáz az energiamixnek.

– fogalmazott.

Az LNG-import növeléséről szólva rámutatott, hogy ez nem kizárólag Magyarországon áll, hanem szintén a balkáni kapacitások bővítésétől is függ. A meglévő létesítmények vonatkozásában pedig arról számolt be, hogy a horvátországi behozatal emelése is a kapacitások bővítésén, illetve az áron múlik.

Érintette a fenntartható energiatermelést is, és leszögezte, hogy Magyarország igent mond a környezet védelmére, de arra nemet, hogy a világ politikai vagy ideológiai monopóliumként tekintsen a zöld ügyre. Megismételte, hogy nem ideológiai, hanem gyakorlati módon kell hozzáállni ezen kérdéshez, hogy meg lehessen őrizni a bolygót a következő nemzedékek számára. Szavai szerint ugyanakkor a versenyképesség erősítésére is szükség van, amelynek kéz a kézben kell járnia a környezet védelmével.

– mondta. A miniszter arról is beszámolt, hogy földrajzi adottságaiból kifolyólag Magyarországon alapvetően két irányban zajlik a megújuló energiaforrások bővítése: a nap- és az atomenergiai kapacitások fejlesztésén dolgoznak legnagyobb erőkkel. Előbbi téren körülbelül 6000 megawattos kapacitás áll rendelkezésre jelenleg, és a cél ennek a duplája.

– tájékoztatott. Hozzátette, hogy a gyakran súlyos bírálatok ellenére nyugati vállalatok is dolgoznak a projekten, például jelenleg a talajszilárdítást is német cég végzi. Rámutatott, hogy az atomenergia biztonságos, olcsó és fenntartható módja az áramtermelésnek, ezért fontos lenne Európának maga mögött hagynia az ideológiai jellegű vitákat a kérdésben, és inkább a realitásokra kellene fókuszálnia.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.