Pesti Srácok

Szijjártó Péter: ma a nemzetközi politikában a valóság és az ideologikus megközelítés távol áll egymástól

null

Ma a nemzetközi politikában a valóság és az ideologikus megközelítés rendkívül messze áll egymástól; ezt jól példázzák az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó, teljességgel irreális szándékok is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Martonvásáron.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Martonvásári Polgári Esten arról számolt be az ukrajnai helyzet kapcsán, hogy Európa jelenleg "háborús pszichózisban" szenved; egyes vezetők "mintha a Fortnite-ba képzelnék magukat", de ez a valóság, ahol emberek halnak meg és hatalmas a pusztítás. Kiemelte: az a "felfújt liberális várakozások" ellenére teljesen bizonyos, hogy Oroszországot katonailag nem lehet legyőzni ebben a konfliktusban, már csak azért sem, mert atomhatalomról van szó, azonban Ukrajna sem veszíthet, ugyanis mindig lesz annyi fegyver Nyugatról, hogy a status quo fennmaradjon.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szavai szerint Európa ennek megteremtésére ma már képtelen, és ezért amerikai–orosz megállapodásra van szükség, amely a jelenlegi washingtoni adminisztráció alatt szintén lehetetlen. Ezért ahhoz, hogy ez reális közelségbe kerülhessen, változásra lenne szükség az Egyesült Államok vezetésében. A francia elnök közelmúltbeli kijelentéséről szólva arra figyelmeztetett, hogy a nyugati katonák küldése súlyosan sértené a NATO által több éve kijelölt vörös vonalat, amelynek a lényege, hogy az észak-atlanti szövetség nem részese a konfliktusnak.

– jegyezte meg.

Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen érintette a közel-keleti konfliktust is, ahol az első számú célnak az eszkaláció megelőzését nevezte, ez ugyanis legalábbis regionális háborúhoz vezethetne. A válság megoldása kapcsán emlékeztetett, hogy évtizedek kudarcai után Donald Trump előző amerikai elnök hivatali ideje alatt az Ábrahám-egyezményekkel elérhető közelségbe került a béke reménye, egy politikai váltás Washingtonban így ezen a téren is reményteli lenne. Kifejtette, hogy Donald Trump és a magyar kormányzat álláspontja között sok hasonlóság van, például a család vagy a migrációval szembeni fellépés terén.

Ezt követően a keleti nyitás stratégiáját méltatta, és hangsúlyozta, hogy az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó politikai szándékok dacára jól látható, hogy a nyugati vállalatok egy jelentős része mára teljesen függővé vált a kelet-ázsiai ország beszállítóitól, egyebek mellett az autóiparban is.

– fogalmazott. A valóság és a politikai propaganda közötti távolságra példaként említette azt is, hogy az Egyesült Államok folyamatos nyomást gyakorol hazánkra az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködés felszámolása érdekében, miközben az első számú uránbeszállítója tavaly épp Oroszország volt, továbbá amerikai cégek is részt vesznek a paksi bővítésben.

– jelentette ki. A miniszter kitért a hazai gazdasági helyzetre is, azt hangoztatván, hogy a munkaerőhiány ellenére nem szabad leállni a beruházások vonzásával, mivel jobb, ha inkább itt vannak a munkahelyek, mint másutt, ráadásul a jelenleg még a hagyományos autóiparban dolgozóknak is el kell majd valahol helyezkedniük, amire az elektromos járműveket gyártó üzemek kínálhatnak megoldást.

– tudatta. Ennek kapcsán rámutatott, hogy szükség esetén pedig átmeneti időre, szigorú keretek között be lehet fogadni vendégmunkásokat, akik nem egyenlőek a határkerítést bedöntő migránsokkal.

Végül az európai parlamenti választások jelentőségéről is beszélt, mondván, hogy a negatív folyamatok megfordításához a racionális, konzervatív, patrióta, nemzeti érdeket érvényesítő, szuverenista pártok megerősödésére lenne szükség. Szavai szerint a tét tehát, hogy ki lehet-e billenteni az eddigi "összepacsizós" Európai Parlamentet, hogy a képviselő-testületben a valóság álljon az első helyen az ideológiák helyett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.