Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat

null

Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, ami bizonyítja azt is, hogy a határon túli magyar közösség erőforrás a szomszédos országokkal felépített együttműködésben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, Pásztor Bálinttal folytatott találkozóját követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a magyar külpolitikának a szíve közepe a nemzetpolitika, ezért mindig meghívják a határon túli magyar közösségek egyik vezetőjét a nagyköveti értekezletekre, ahogy az ezúttal is történt. Először is gratulált Pásztor Bálintnak pártja kiváló szerepléséhez a decemberi szerbiai választásokon, s leszögezte, hogy ez hatalmas eredmény, különösen a mai, kihívásokkal teli időszakban.

– mondta. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy külpolitikai stratégiája tervezésekor a kormány mindig prioritást ad a szomszédos államokkal felépítendő jó viszonynak, és mindig kiállnak az ezen országokban élő magyar nemzeti közösség mellett is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Majd rámutatott, hogy ez nem jöhetett volna létre a VMSZ nélkül, ugyanis tőlük származott a javaslat, hogy a magyar kormányzat indítson átfogó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban, amelynek a keretében eddig több mint 14 ezer helyi cég kapott támogatást 80 milliárd forintos értékben, és ezáltal 170 milliárd forintnyi beruházás valósult meg összesen.

– jelentette ki. A miniszter aláhúzta, hogy a kapcsolattartásban nagy szerepe van a határon átnyúló infrastruktúrának, annak, hogy minél több helyen át lehessen kelni a határon, ezért a VMSZ kérésére az a döntés született, hogy a Röszke-Horgos 2 kishatárátkelőhely korlátozottról 24 órás nyitvatartásra áll át.

– jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a hercegszántói határátkelőhely fejlesztése hamarosan megindul Interreg-forrásból, hogy ezzel is terhet vegyenek le a nagy forgalmú átkelőkről. Végül hangsúlyozta, hogy a magyar európai uniós elnökség során a kormány a bővítés felgyorsítására, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemre fog koncentrálni.

– közölte. Valamint reményét fejezte ki, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok közül is minél többen részt fognak venni az európai parlamenti választáson.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.