pásztor bálint
Potápi Árpád János: a magyarság nem származás, hanem vállalás kérdése
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékezete Petőfi Sándor nélkül elképzelhetetlen; ő is a bizonyítéka annak, hogy a magyarság vállalás, és nem származás kérdése – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a vajdasági Királyhalmon, ahol Petőfi Sándor szobrát avatta fel.Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat
Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, ami bizonyítja azt is, hogy a határon túli magyar közösség erőforrás a szomszédos országokkal felépített együttműködésben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.Pásztor Bálint: a Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is részt venne a szerb kormány munkájában
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), ahogyan az utóbbi tíz évben, úgy a következő időszakban is szeretne a szerb kormánykoalíció része lenni – hangsúlyozta Pásztor Bálint pártelnök kedden, Belgrádban, azt követően, hogy a VMSZ küldöttségét fogadta Aleksandar Vučić köztársasági elnök.Szerbia túllépett a vajdasági magyarok megbélyegzésén és jól járt vele – Pásztor Bálint és Potápi Árpád János a VMSZ választási sikeréről
Az egyre erősödő szerb-magyar gadzasági kapcsolatok előzménye, hogy tíz évvel ezelőtt létrejött a történelmi megbékélés a két nép között, és eltörlésre került a szerbiai magyarokat kollektív bűnösséggel sújtó, 1945-ben meghozott kormányhatározat – fogalmazott portálunknak Pásztor Bálint, a választási kihívásokat sikerrel abszolváló Vajdasági Magyar Párt (VMSZ) megbízott elnöke, megjegyezve: „Szlovákia úgy tagja az Európai Uniónak idestova húsz éve, hogy a magyarokat kollektíven háborús bűnösnek kimondó Beneš-dekrétumok még mindig hatályosak”. Pásztor Bálint egyebek mellett érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy az Európai Unió most már lassan két és fél évtizede hitegeti a szerbiai embereket, köztük a vajdasági magyarokrat a csatlakozással, miközben vannak olyan európai uniós tagországok, amelyek évek, évtizedek tagságát követően sem érik el azt a szintet, amelyet Szerbia ebben a pillanatban is hozni tud...Pásztor Bálint: megvalósítottuk a céljainkat – Parlamentbe jutott a VMSZ
Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.Szijjártó: Szerbia és Magyarország kapcsolata most a legjobb a történelem során
Szerbia és Magyarország kapcsolata most a legjobb a történelem során, ez jó mind a két országnak, de legfőképpen a vajdasági magyar közösségnek, amely továbbra is számíthat a kormány támogatására - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a szerbiai Adán.Vasárnap szavazás! – A decemberi szerb választásokon való részvételre buzdít a VMSZ
Nem árvult el és nincs magára hagyva sem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), sem a vajdasági magyar közösség, egységesen dolgoztak az utóbbi hetekben is, emellett összmagyar összefogást tapasztaltak meg: a Kárpát-medencei magyarság, illetve az anyaország vezetői is támogatásukról biztosították a legnagyobb délvidéki magyar pártot – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke szerdán, Szabadkán.Lázár is ott ült a szerdától újrainduló Szeged–Szabadka vasútvonal első járatán
„Ma azt mondhatjuk, hogy mi, szerbek és magyarok összetartozunk, Szerbia és Magyarország összetartozik, ez az összetartozás vasútvonala és az összetartozás szimbóluma” – hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden, Palicson annak alkalmából, hogy nyolc év után újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között.Orbán Viktor és Pásztor Bálint találkozóján megerősítették a VMSZ és a magyar kormány szövetségét
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnökét, akit a párt tanácsa Pásztor István elnök halálát követően bízott meg a szervezet vezetésével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még