Pesti Srácok

Távozik tisztségéből az ír miniszterelnök

Távozik tisztségéből az ír miniszterelnök

Bejelentette szerdán lemondási szándékát Leo Varadkar ír miniszterelnök, aki másodszor áll a kereszténydemokrata Fine Gael párt vezette ír kormány élén, a dublini miniszterelnöki hivatal előtt tett nyilatkozatában közölte: a párt új vezetőjének megválasztásáig még ellátja miniszterelnöki teendőit.

Távozásának okait nem részletezte, csak annyit mondott, hogy politikai és személyes okok egyaránt közrejátszottak döntésében, de azt hangsúlyozta, hogy Írország és az ír gazdaság "ma már jó állapotban van", az ő miniszterelnöksége alatt "sikerült eljutni a munkanélküliségtől a teljes foglalkoztatásig, a költségvetési hiánytól a költségvetési többletig, a megszorításoktól a jólétig". Varadkar kiemelte: büszke arra, hogy a gyermekjogok, az LMBT-közösség jogai és a nők egyenjogúsága szempontjából Írország az utóbbi években egyenlőbbé és modernebbé vált.

Az ír lakosság 2015-ben, illetve 2018-ban népszavazásokon döntött az azonos neműek házassága és az abortusz törvényesítését lehetővé tévő alkotmánymódosításról. Szerdai beszédében a kormányfő azonban úgy fogalmazott: mindezekkel együtt is arra a következtetésre jutott, hogy már nem ő a legmegfelelőbb személy a miniszterelnöki teendők további ellátására. Elmondta: felkérte a Fine Gael vezetőségét arra, hogy a párt új vezetőjét még áprilisban válasszák meg, így a következő ír miniszterelnököt a húsvét utáni hetekben beiktathatják hivatalába.

A jelenlegi hárompárti kormánykoalícióról szóló megállapodást 2020. június 15-én írták alá a Fine Gael, a centrista Fianna Fáil és a Zöld Párt vezetői. A megállapodás értelmében az ötéves mandátum első felében a Fianna Fáil élén álló Micheál Martin töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, és 2022-ben követte őt a poszton a Fine Gael vezetőjeként Leo Varadkar. Varadkar 2017 és 2020 között is Írország miniszterelnöke volt. Írországban jövő márciusig meg kell tartani a következő parlamenti választásokat, és a jelenlegi felmérések egyértelműen a Sinn Féin győzelmét valószínűsítik.

PestiSracok facebook image

Az EU-párti, balközép irányzatú Sinn Féin a 2022 májusában megtartott észak-írországi törvényhozási választásokon – az ír sziget 103 évvel ezelőtti megosztása óta első ízben – a legtöbb képviselői mandátum elnyerésével a belfasti törvényhozás legnagyobb pártja lett, és így az észak-írországi kormány élén jelenleg – ugyancsak példátlan módon – katolikus miniszterelnök áll Michelle O'Neill, a Sinn Féin alelnöke személyében. Az észak-írországi koronahű protestáns oldalon általánosan elfogadott álláspont szerint a Sinn Féin az egykori legnagyobb északír katolikus britellenes milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyaként működött az 1998-as nagypénteki rendezési megállapodással lezárt felekezeti villongások három évtizede alatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.