Pesti Srácok

További kilenc tádzsik állampolgárt vettek őrizetbe a moszkvai terrortámadás ügyében

null

A moszkvai terrortámadás után egy héttel őrizetbe vettek még kilenc embert Tádzsikisztánban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük lehet a március 22-i, 143 halálos áldozattal járó moszkvai terrortámadáshoz, valamint az elkövetőként bejelentkezett militáns iszlamista csoporthoz. A kilenc gyanúsítottat Vahdat városában vették őrizetbe, azóta már a fővárosba, Dusanbéba szállították őket.

A tömeges lövöldözés után az orosz hatóságok azonnal letartóztatták a négy tádzsik elkövetőt, őket – négy további gyanúsítottal együtt – a moszkvai hatóságok már előzetes letartóztatásba helyezték. A héten a tádzsik biztonsági szolgálat a fővárosba szállította az Oroszországban elfogott gyanúsítottak családtagjait, hogy orosz nyomozók kikérdezhessék őket. A Crocus City Hall elleni támadás elkövetésének felelősségét az Iszlám Állam szélsőséges dzsihadista szervezete vállalta magára. Amerikai tisztviselőknek olyan értesüléseik vannak, amelyek szerint a merényletet a hálózat afganisztáni ága, az Iszlám Állam – Horaszán Tartomány (ISKP) hajtotta végre. Orosz nyomozók csütörtökön közölték: bizonyítékot találtak arra, hogy a koncertteremben történt merénylet „ukrán nacionalistákkal” áll kapcsolatban, amit az Egyesült Államok azonnal alaptalan propagandaként utasított el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Dmitrij Szerebrjakov

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.