Pesti Srácok

A brit külügyminiszter Floridában „geopolitikai kérdésekről” egyeztetett Trumppal

null

Sürgető fontosságúnak mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter Ukrajna további és azonnali segítését katonai eszközökkel kedden, David Cameron brit külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján nemzetközi kérdésekről és kétoldalú együttműködésről szóló tárgyalásuk után. A brit külügyminiszter arról is beszámolt, hogy hétfőn találkozott Donald Trump republikánus elnökjelölttel, amit a kormányzati gyakorlatba illeszkedőnek nevezett. Hangsúlyozta, hogy Trump személyében egy választásra készülő ellenzéki politikussal tárgyalt, és utalt arra, hogy ez nem szokatlan. A találkozót magánjellegűnek nevezte, így annak tartalmáról csak annyit mondott, hogy geopolitikai témák széles körét is áttekintették.

Az amerikai külügyminiszter kiemelte a légvédelmi és tüzérségi eszközök fontosságát, valamint a lőszerutánpótlást. Egyben ismét felszólította az amerikai kongresszus alsóházát, hogy mielőbb fogadja el a Joe Biden elnök által Ukrajna számára kért kiegészítő költségvetési keretet. Antony Blinken beszámolt arról, hogy hétfőn meghaladta a 400-at a Gázai övezetbe bejutott, segélyeket szállító kamionok száma, amire nem volt példa október 7-e, a konfliktus kirobbanása óta. Ugyanakkor fontosnak mondta ennek fenntartását, és gyors lépéseket sürgetett Izrael részéről, részben új kapu megnyitását a humanitárius szállítmányok előtt. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy az Egyesült Államok kormányának nincs tudomása a Rafah városában tervezett izraeli hadművelet időpontjáról, de azt változatlanul ellenzi, a tervezett katonai akcióról pedig jelenleg is zajlanak amerikai–izraeli egyeztetések.

David Cameron a gázai helyzettel kapcsolatban napi 500 segélyszállító kamion bejutását nevezte célnak, valamint a vízvezeték-hálózat visszakapcsolását. A brit külügyminiszter egy átmeneti tűzszünetet fontosnak nevezett a békéhez vezető lépésekben, ugyanakkor rámutatott Izrael jogára az önvédelemhez a Hamász jelentette fenyegetéssel szemben, és fontosnak mondta, hogy ez a támogatás megmaradjon. A Hamász kezében lévő túszok, köztük két brit állampolgár elengedésével kapcsolatban megjegyezte, hogy mindent el kell követni egy alku érdekében, és Izrael a tárgyalásokon komoly engedményeket tett palesztin foglyok elengedésével kapcsolatban.

Cameron az ukrajnai háborút illetően a katonai szállítások folytatása mellett érvelt; mint mondta, ezek révén Ukrajna képes lehet a győzelemre és a számára "megérdemelt igazságos békére". Hozzátette azt is, hogy van előrelépés a befagyasztott orosz vagyonok átirányításáról szóló egyeztetéseken, amelyek révén sikerül ebből a forrásból hozzájárulni Ukrajna pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.