Pesti Srácok

A Lánchíd-botrány ügye egyre közelebbről érinti Karácsonyékat, ők azonban továbbra is hallgatnak

null

A főpolgármester hetek óta nem hajlandó válaszolni a Lánchíd felújítását övező korrupciós botrány kérdéseire. Az ügy egyre közelebbről érinti Karácsonyékat, hiszen a legújabb információk szerint a Városháza lehetett a végállomása annak a másfél milliárd forintnak, amit a beruházásból szivattyúzhattak ki – írja a Mandiner.

A lap emlékeztet: másfél milliárd forint közpénzt szivattyúzhattak ki a Lánchíd felújítására szánt összegből, ráadásul a legfrissebb információk szerint ez a tetemes pénztömeg a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott. A Lánchíd-botrányban hetek óta folyamatosan derül fény egyre hajmeresztőbb részletekre, a Városháza urai azonban síri csendben vannak, a sajtó megkereséseire egyszerűen nem hajlandók válaszolni.

Mindeközben a főpolgármester szokásához híven aktívan kampányol a közösségi oldalán, naponta több bejegyzést tesz közzé. Egyik múlt heti posztját olyan fotóval illusztrálta, amelyen mögötte éppen a Lánchíd látható, ezért már-már azt gondoltuk, hogy végre megszólal a korrupciógyanús Lánchíd-botrányról, de nem így lett. Ehelyett sikerpropagandával állt elő a Facebook-oldalán, többek között a Lánchíd felújításával példálózva. A túlárazott, kiüresített beruházást, a hasonló módon megvalósított Blaha Lujza téri rekonstrukcióval együtt az elmúlt húsz év „adósságtörlesztésének” nevezte.

A valóságtól teljesen elrugaszkodott öntömjénezésben szerepelt „minden idők legnagyobb számú faültetése”, de az is, hogy „senki nem cserélt le annyi buszt, trolit és villamost, mint mi”. Azzal is büszkélkedett Karácsony, hogy „hazahozott” 300 milliárd forint uniós pénzt, amiből a következő években fejlesztéseket ígért. Ehhez képest évek óta azt halljuk, hogy kivérezteti a kormány a fővárost, néhány hónapja ismét a csőd szélére került Budapest, semmilyen beruházásra nincs pénz. Persze, olykor egyenesen tagadja, hogy csőd lenne. A főpolgármester korábbi és mostani állításai között tehát szakadéknyi távolság tátong, miközben a lényegről, a Lánchíd-projektből kiszedett másfél milliárd forintról egy szót sem szólt – jegyzi meg a Mandiner.

PestiSracok facebook image

A Városházát érintő súlyos kérdések megválaszolása helyett péntek éjféltől 48 órát visszatekintve Karácsony Gergely tíz bejegyzést is közzétett, amelyek döntő többsége egyáltalán nem a Fővárosi Önkormányzat munkájáról, vagy a budapesti embereket érintő ügyekről szól. Gyakorlatilag csak a választási kampányáról, például az V. kerületi baloldali előválasztáson győztes Juhász Péter ünnepléséről, vagy épp a saját fotózásáról posztolt. De Pikó András józsefvárosi polgármesterrel és Karácsony párttársával, a szélsőbaloldali Jámbor András közös politikai performanszának is szánt egy bejegyzést. Ezen kívül olyan „kirívóan fontos” ügyekről is posztolt a főpolgármester, mint a „pénzesős” reklámakció során letarolt Deák téri virágágyások rendbetételére való felhívás, vagy az I Bike Budapest elnevezésű szombati felvonulásra meghirdetett Mol Bubi kerékpárakció.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.