Pesti Srácok

A holland kormány nem vonja vissza a transzneműek bejegyzett nemének megváltoztatását egyszerűsítő törvényjavaslatot

null
Résztvevők a Brazíliában 20. alkalommal megrendezett Gay Pride fesztiválon, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LGBT) felvonulásán Sao Paulóban 2016. május 29-én. (MTI/EPA/Sebastiao Moreira)

A holland ügyvivő kormány nem szándékozik visszavonni azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a transzneműek számára, hogy könnyebben megváltoztathassák bejegyzett nemüket az országos nyilvántartásban, annak ellenére, hogy a parlament megszavazta annak érvénytelenítését – írta az NLTimes hírportál.

A holland képviselőház kedden elfogadta a jobboldali Új Szociális Szerződés (NSC) pártja és a Református Politikai Párt (SGP) által jegyzett indítványt, amely arra kérte fel a kabinetet, hogy egy hónapon belül vonja vissza a transzneműekről szóló törvény javasolt enyhítéseit. A jelenleg hatályos törvény értelmében a transzneműeknek szakértővel kell nyilatkozatot készíttetniük, ha meg szeretnék változtatni nemüket a nyilvántartásban és hivatalos okmányaikban. Sander Dekker, korábbi jogvédelemért felelős holland miniszter 2022-ben benyújtott törvényjavaslata ezt a követelményt kívánta volna eltörölni. A törvényjavaslat lehetővé tenné azt is, hogy 16 év alattiak is kérelmezhessék a változtatást. Dekker utódja, Franc Weerwind, a balliberális 66-os Demokraták politikusa bejelentette: nem fogja végrehajtani az indítványban foglaltakat.

– nyilatkozta. Arra is hivatkozott, hogy a kabinet törvényjavaslatát érdemben meg kellett volna vitatni a képviselőházban, mint minden más jogszabály esetében, és csak ezután kerülhetett volna sor szavazásra, mivel csak így lehet a jogalkotási folyamatot gondosan befejezni. A holland minisztertanácsnak válaszolnia kell az megszavazott indítványra; el kell dönteniük, hogy támogatják-e Weerwind döntését az elutasítással kapcsolatban. A Transznemű Hálózat nevű jogvédő civil szervezet "szégyenletesnek" nevezte, hogy a képviselőház támogatta a jobboldali pártok által jegyzett indítványt, és úgy vélik, hogy azt a "szokásos jogi eljárás nélkül hagyták jóvá".

PestiSracok facebook image

– olvasható a szervezet sajtóközleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sebastiao Moreira