Pesti Srácok

Az EP jóváhagyta a Nyugat-Balkánra vonatkozó reform- és növekedési tervet

null

Az Európai Parlament strasbourgi szerdai plenáris ülésén jóváhagyta a Nyugat-Balkánra vonatkozó reform- és növekedési tervet, az eszköz célja a nyugat-balkáni országok belső reformjainak támogatása azáltal, hogy még az európai uniós csatlakozás előtt biztosítja a tagság bizonyos előnyeit.

A 517 szavazattal, 56 ellenszavazat és 30 tartózkodás mellett jóváhagyott pénzügyi eszköz hatmilliárd eurós (mintegy 2400 milliárd forint) hozzájárulással fogja felgyorsítani a Nyugat-Balkán uniós integrációját - tájékoztatott az Európai Parlament. A kétmilliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és négymilliárd eurós hitelből álló pénzügyi alap konkrét, a nyugat-balkáni partnerek által előkészítés alatt álló programokban meghatározott társadalmi és gazdasági reformok megvalósításához fog kapcsolódni. Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos az MTI-nek korábban elmondta,

a 2024 és 2027 közötti időszakra szóló pénzügyi eszköz lényege, hogy már a csatlakozási tárgyalások során, azaz az uniós csatlakozás előtt elkezdje csökkenteni a nyugat-balkáni országok és az európai uniós tagállamok közötti pénzügyi és szociális különbséget.

PestiSracok facebook image

- mondta. A teljes keret legalább fele egyebek mellett infrastrukturális beruházások és a közlekedési és az energiahálózatok összeköttetések támogatására szolgál, valamint a zöld és digitális átállást segíti majd. A fennmaradó részt a nemzeti költségvetések közvetlen támogatásaként szabadítja fel az EU. A pénzeszközök felszabadításának feltétele a kedvezményezettek által előkészítés alatt álló reformprogramok sikeres végrehajtása - tájékoztatott a magyar uniós biztos. A parlament szerdai tájékoztatása szerint az EP-képviselők szigorították az eszköz irányítását, a szorosabb parlamenti felügyeletre és átláthatóságra összpontosítva. Közölték:

A források kifizetése az egyes kedvezményezett országok reformprogramjában felvázolt meghatározott reformok sikeres végrehajtásától függ - tették hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.