Pesti Srácok

Az Európai Tanács elnöke további támogatásáról biztosította a román államfőt a schengeni övezethez való csatlakozásuk terén

null

További támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezethez való teljes körű csatlakozás megvalósulásához Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai, bukaresti látogatásán.

Michel az Európai Unió új stratégiai menetrendjét előkészítő munkamegbeszélésre érkezett a román fővárosba. A Cotroceni-palotában Klaus Iohannis román államfő fogadta, majd rövid megbeszélés után közösen nyilatkoztak a sajtónak. Charles Michel gratulált Románia részleges schengeni csatlakozásához, és további támogatásáról biztosította a román államfőt, hangsúlyozva: meggyőződése, hogy további előrelépések várhatók e téren. Az EU következő ötéves időszakának prioritásaira áttérve elsőként a biztonságot említette, rámutatva: az uniónak meg kell védenie polgárait, stabilitást kell teremtenie, és ehhez védelmi intézkedésekre van szükség.

– mondta. Másik célként említette a gazdasági fellendülést, amelyhez szerinte az uniós piac fejlesztésére van szükség, és ehhez meg kell határozni a prioritásokat. Külön kiemelte a mezőgazdaság és a gazdák támogatását, aláhúzva: biztosítani kell számukra az egyenlő feltételeket, a lojális konkurenciát. Harmadik pillérként a demokratikus értékek és elvek őrzését emelte ki, hangsúlyozva, hogy ezek képezik a következő időszak összes döntésének alapját, meg kell védeni a közös európai értékeket.

– húzta alá.

Klaus Iohannis hangsúlyozta: Románia elkötelezett az EU által meghatározott prioritások mellett. Mint mondta, Bukarest az unió bővítésére is egy, a tagállamok közös biztonságába való hosszútávú "stratégiai befektetésként" tekint. Rámutatott: bár kihívásokkal teli időszak következik, az elmúlt öt évben is sok nehézség volt, és az unió bizonyította alkalmazkodóképességét, és azt, hogy képes megvédeni polgárait. A román államfő újságírói kérdésre elmondta, hogy nem áll szándékában visszalépni a NATO-főtitkári jelöltségtől, és más európai uniós tisztségről se kíván tárgyalni, mivel úgy értékeli, "valós" esélyei vannak.

A román államelnöki hivatal tájékoztatása szerint az Európai Tanács elnöke vezeti az EU új stratégiai menetrendjét előkészítő szerda esti bukaresti munkamegbeszélést. Ezen a román államfő mellett Orbán Viktor magyar, Alexander De Croo belga és Andrej Plenkovic horvát kormányfő is részt vesz.

Forrás: ATV; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még