Pesti Srácok

Balog Zoltán tolja a felelősséget: szerinte neki az volt a dolga, hogy kegyelmet kérjen, többször keresték a segítségét ilyen ügyben

null

Balog Zoltán, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke beszédet mondott a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok március 9-i találkozóján, akkor, amikor már túl voltunk a kegyelmi ügyön. A beszédéről leirat is készült, amelynek hitelességét a püspök és kollégái is igazolták. Ebben a többi között a kegyelmi ügyről is beszél, amiről elmondta, hogy többször keresték már meg kegyelmi ügyekben és neki kötelessége, hogy segítsen. A politika ugyanis más terület, püspökként lelkileg kell közelíteni a dolgokhoz.

Balog Zoltán március elején tartott beszédet a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok találkozóján mint püspök. Ebben a beszédben kitért a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyére is, amiről elmondta, hogy véleménye szerint kötelessége volt lelkipásztorként lépnie az ügyben. Nem számolt azzal, hogy ennek milyen közéleti következményei lehetnek, hiszen ő nemcsak politikusként, egyházi szereplőként is tevékenykedik.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Politikai szerepe miatt kapott az egyház is

Elmondta, azért mondott le zsinati elnöki tisztségéről – amely, ahogy fogalmaz, elsősorban közéleti funkciót lát el, amely kifelé, az állam, a társadalom felé irányul –, hogy „elejét vegye az egységbontó törekvéseknek”. Nem tartaná helyesnek, ha újra zsinati elnök akarna lenni; ezt a kérdést lemondásával lezárta. Úgy látja azonban, hogy a püspököt lelki vezetőnek választják a gyülekezetek, befelé irányul a szolgálata. Meglátása szerint a kegyelmi ügy miatt utólag is a volt miniszterségének árnyéka vetül az egyházra.

Korábban is kérték a segítségét és akkor is segített

A beszédéről egyébként leirat is készült, aminek hitelességét Balog mellett mások is igazolták. Ebből kiderült, hogy korábban is kértek tőle segítséget kegyelmi ügyben és ő akkor is kötelességének érezte, hogy segítsen. Egy esetet elmesélve az alábbiakat mondta el:

Az ügy kimeneteléről nem számolt be a püspök, egy lelkész állítólagos pénzügyi visszaéléseiről a református körökben is csak homályos pletykák terjedtek. A leirat szerint a kegyelmi ügyben játszott szerepéről azt mondta:

„Emlékszem, amikor először kaptam egy ilyen üzenetet valakitől – régi szolgatársam és lelki testvérem –, hogy te vagy a mi Józsefünk ott, a fáraó udvarában, hát intézkedj, csináld, mondjad, kérjed! És amikor lelkipásztorként kértem, akkor – talán kevésbé figyeltetek erre – együtt (?) lelkipásztor társakkal (együtt) kértem, akiknek a nevét soha nem fogom kiadni, mert nem akarom (...), meg iskolaigazgatóval meg tanárokkal meg szülőkkel meg diákokkal, akik kiálltak egy 40 éves pedagóguspálya mellett...” – fogalmazott Balog.

Forrás: Index; Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.