Pesti Srácok

Deutsch Tamás: a nemzeti gondolat és a magyar dollárbaloldal nem talál egymásra

Deutsch Tamás: a nemzeti gondolat és a magyar dollárbaloldal nem talál egymásra

Az uniós értékek magyarországi helyzetéről szóló európai parlamenti állásfoglalás elfogásával a dollárbaloldal letagadhatatlan bizonyítékát adta annak, hogy "a nemzeti gondolat és a magyar dollárbaloldal nem talál egymásra - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban szerdán.

Az Európai Parlament plenáris ülésén az uniós értékek magyarországi helyzetéről szóló állásfoglalás elfogadását követően magyar újságíróknak nyilatkozva Deutsch Tamás azt mondta: a magyar dollárbaloldal azzal a szégyenteljes politikai cselekedettel koronázta meg az ötesztendős európai parlamenti működését, hogy egy újabb politikai támadást intézett Magyarország, a saját hazája ellen.

- fogalmazott. Világossá vált, hogy a "dollárbaloldal" kizárólag csak saját hazája elleni áskálódással foglalatoskodik, az elfogadott szöveg ugyanis az elmúlt tíz évben felvetett minden létező gyalázatos vádat, rágalmat, csúsztatást, vérlázító támadást, provokatív, Magyarországgal szemben megfogalmazott minősítést megpróbálja összegyűjteni - hívta fel a figyelmet. A magyar polgárok a helyzetet azonban "egészen másképpen fogalmazzák meg" - mondta Deutsch Tamás, majd kiemelte: a magyarok mindezt vérlázítónak, felháborítónak és politikai, erkölcsi értelemben hazaáruló magatartásnak tartják. A magyarok úgy látják, hogy amit a magyar dollárbaloldal művel, az szégyenteljes, elfogadhatatlan dolog. "Ilyet nem lehet csinálni a saját hazáddal" - mondta.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Szavai szerint az állásfoglalás elfogadása "egy egészen elképesztő, pofátlan politikai támadás", amelyet a "dollárbaloldal" Magyarországgal szemben indított. Szövetségre lépve az Európai Parlament baloldali többségével azért, hogy vegyék el a magyaroktól, vegyék el Magyarországtól az európai uniós forrásokat. "Kilóra megvett" politikusokról van szó, személyükben és pártjaikat tekintve is - jelentette ki a fideszes politikus.

- húzta alá. A legnagyobb erőt, a legnagyobb felhatalmazást a képviselői mandátumok kétharmadának megszerzésével lehet biztosítani a június 9-én esedékes európai parlamenti választásokon, hogy a békepárti, az illegális migrációt elutasító, a "genderpropagandára" nemet mondó és a magyar szuverenitást megvédő magyar álláspont még erősebb legyen - tette hozzá nyilatkozatában Deutsch Tamás.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.