Pesti Srácok

Donáth Anna és csapata büszke rá, hogy nekik köszönhetően veszik el a magyarok pénzét

null

Egy normális ember nem dicsekszik azzal, hogy kibabrált valakivel, még akkor sem, ha úgy érzi, jogosan tette. Azzal meg pláne nem szokott senki dicsekedni, ha egy teljes közösség ellen lép fel és nehezíti meg a dolgukat. Mindezidáig pedig az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki azért legyen büszke magára és csapatára, mert saját nemzettársaikkal és országukkal szúrtak ki. A hazaáruló magatartás ugyanis jellemhiba. Most mégis van egy csoport, nevezetesen a Momentum, amely kiteszi az ablakba, hogy miattuk nem fog olyan gyorsan fejlődni az ország és helyreállni a gazdaság.

Orbán Viktor egy korábbi interjújában már beszélt róla, hogy az uniós forrásokra elsősorban azért van szüksége Magyarországnak, mert így gyorsabban tudjuk elérni a céljainkat. Egy fejlődő, jól működő országban viszont nyilván nehéz leváltani a vezetést, mert az emberek – ha soha nem is maximálisan, de – elégedettek. Erre rájött a Momentum és a szövetségesei is, akik nem először dicsekednek el azzal, hogy hurrá, nekünk köszönhető, hogy a hazánknak járó uniós forrásokat nem fizetik ki, ezért nem lesz annyi beruházás, nem épül-szépül az ország olyan ütemesen, mint korábban, nem nőnek az állami szférában a bérek és a nyugdíjak évről évre, és még sorolhatnánk.

Az ember egy kicsit fordított világban érzi magát, amikor a Momentum Donáth Anna által jegyzett közleményét olvassa. Ebben ugyanis az áll:

PestiSracok facebook image

Donáth azonban nem őszinte, hiszen nem azt írja, hogy ezt azért csinálják, hogy megkaparintsák a hatalmat. Szerinte azért fontos a jogállamisági nyomás fenntartása, mert

Anna, Anna... Egy lelkész lányától többet vártunk az őszinteség oltárán. Bár elnézve a kedves papát, aki bíróságról bíróságra jár, kimondhatjuk: nem esett messze az alma a fájától.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még