Pesti Srácok

Drágul az üzemanyag, ezért Nagy Márton raportra hívta a Mol vezetőit

null

Úgy látjuk, van egy elcsúszás a korábbi megállapodásunkban, ezért a hét második felére behívtam a Molt és a Magyar Ásványolaj Szövetséget egyeztetésre – mondta az Index kérdéseire Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak, pedig korábban a kormány egyezségre jutott a szövetséggel, amelynek értelmében az áraknak a régiós középmezőnybe kell tartozniuk.

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerepéről, eredményeiről és 2024. évi céljairól tartott sajtótájékoztatót Budapesten. Kiemelte, hogy az országleltárnak köszönhetően a nyilvántartási rendszer szinte teljeskörű: az állami vagyon jelentős része ingatlan, további tétel a részesedés és az egyéb vagyonelem. Nagy Márton elmondta: az MNV Zrt. 2023-ban a tervezett 22,7 milliárd forint bevétellel szemben 31,8 milliárd forintot ért el, ebből 18,1 milliárd forintot tett ki az ingatlanok értékesítése. Az MNV Zrt.-nél az idén 39,2 milliárd forint bevétellel számolnak, ebből 32,7 milliárd forintot tesz ki az állami ingatlanok értékesítése.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.