Pesti Srácok

Észak-Koreába látogatott a kínai parlament elnöke

Észak-Koreába látogatott a kínai parlament elnöke

Észak-Koreába látogatott Csao Lö-csi, a kínai parlament elnöke, tárgyalt Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel is, és tolmácsolta Peking azon szándékát, hogy mélyítsék tovább a két ország közötti kapcsolatokat és az együttműködést – számolt be a kínai állami média szombaton.

Csao – aki csütörtöktől háromnapos látogatást tett a szomszédos országban – 2018 óta a legmagasabb rangú kínai tisztségviselő, aki Phenjanba látogatott. Akkor Li Csan-su, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnöke vett részt Észak-Korea megalapításának 70. évfordulóján.

– mondta beszédében Csao. A parlament elnöke a "kínai–észak-koreai barátság évének" megnyitó ünnepségen elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a két ország legfelsőbb vezetői az elmúlt évek során többször is találkoztak.

PestiSracok facebook image

– idézte Csao szavait a Hszinhua kínai hírügynökség. Csao Lö-csi az észak-koreai legfelsőbb népi gyűlés elnökségének vezetőjével, Cso Rjonghével azt is megvitatta, hogyan lehet konkrét lépésekkel előmozdítani a csereprogramokat és az együttműködést az összes területen – jelentette az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA.

A két ország között a koronavírus-járvány idején bevezetett korlátozások miatti többéves szünet után tavaly állították vissza a magas szintű személyes kapcsolattartást. Hszi Csin-ping kínai elnök novemberben azt hangsúlyozta, hogy együttműködnek Észak-Koreával a regionális és globális béke, stabilitás és jólét érdekében, az év elején pedig a két vezető – egyebek között a diplomáciai kapcsolatfelvétel évfordulójának apropóján – szorosabb kapcsolatokat ígért a két ország között.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/KCNA

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.