Pesti Srácok

Észhez tértek Helsinkiben – A finn kormány a bevándorlási politika szigorítását jelentette be

null

A bevándorlási politika szigorítását jelentette be csütörtökön Petteri Orpo finn miniszterelnök tavaly óta hatalmon lévő jobbközép kormánya.

A helsinki kormány közleménye szerint új menedékkérelmi eljárást terveznek bevezetni az ország határain, hogy kiszűrjék az alaptalanul benyújtott kérelmeket, illetve javítsanak az elutasított menedékkérők visszaküldésének folyamatán. Az elképzelések szerint a menedékkérők mozgásszabadságát az eljárás lezárultáig Finnországon belül jelentősen korlátoznák azzal, hogy a határ közelében kellene maradniuk.

Mari Rantanen finn belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a változtatásokkal egyrészt felgyorsítanák, másrészt pedig szigorítanák a menedékkérelmi eljárásokat. A cél – mint fogalmazott – "a nemzetbiztoságra veszélyt jelentő személyek gyorsabb visszaküldése". Rantanen hangsúlyozta, hogy a javasolt jogszabályi változtatások a kormánynak a "biztonság növelését, a bevándorlással kapcsolatos visszaélések megakadályozását és a társadalmi szabályok betartásának erősítését" szolgáló célkitűzését szolgálják. Emellett a kormány tervei szerint megtiltanák a migránsoknak, hogy menedékkérelmüket az elbírálás során a jövőben átválthassák egy – munkavégzés vagy tanulmányok céljából beterjesztett – tartózkodási engedély iránti kérelemmé. Ezen felül nyolc évre emelnék a finn állampolgárság megszerzéséhez szükséges időt az eddigi öt évről. A kormány továbbá olyan törvényjavaslatot terjesztene elő, amelyben a menedékkérelmeket a nemzetközi védelem hatálya alá eső esetekre szorítanák.

Finnország tavaly decemberben az illegális bevándorlók nagy száma miatt kénytelen volt lezárni Oroszországgal közös, 1340 kilométer hosszú határát. Helsinki azzal vádolja Moszkvát, hogy célzottan küld a közös határra menedékkérőket, hogy ezzel migrációs válságot idézzen elő. Oroszország tagadja ezeket a vádakat. Finnország a határzárat azóta több alkalommal is meghosszabbította, legutóbb április közepén határozatlan időre.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Compic/Janne Kuronen

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.