Pesti Srácok

Ez a szégyen nem az én szégyenem – Közleményben reagált a Transtelex rágalomhadjáratára az erdélyi származású színésznő

Ez a szégyen nem az én szégyenem – Közleményben reagált a Transtelex rágalomhadjáratára az erdélyi származású színésznő

A Telex erdélyi testvérlapja a napokban átfogó támadást indított több olyan romániai magyar ellen, akik állami kitüntetésekben részesültek. A megszokott liberális tempó: ha olyat díjaznak, aki nem a mi oldalunkon van, akkor az biztosan nem érdemli meg. A mostani támadásözönben volt azonban egy, az átlagosnál aljasabb lépés is, amelyet egyenesen Meister Éva, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egykori tagja ellen indítottak, aki most közleményben reagált az őt ért vádakra.

Szinte elkoptatott klisé, hogy azzal viccelődünk: amint a jobboldaltól is elismerést kap egy művészember, az a baloldal szemében azonnal elveszti tehetségét. Ha valaki jobboldali, akkor a díjai nem kiérdemeltek, akkor biztosan csak a kapcsolatainak hála lett híres, és egyébként is, miért pont ő, miért nem szomszédban működő lakásszínház világosítója?

Ebben a szellemben intézett átfogó támadást a Transtelex a napokban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjaival kitüntetettek ellen. Idáig semmi meglepőt nem látunk az ügyben, azonban az egyik művész, Meister Éva ellen elképesztően rágalomhadjáratot indítottak. A cikkben szinte arra utaltak, hogy a színésznő egyenesen a Securitate alkalmazásában állt (nem mondták ki, persze ennyire nem bátrak, csak mindent megtettek, hogy erre a következtetésre vezessék az olvasót). A dolog persze ordas nagy hazugság, és olyan szintű torzítása a tényeknek, amire még a baloldalon is csak a "legügyesebbek" képesek (erre vonatkozóan hamarosan egyébként bizonyítékokkal is tudunk szolgálni, kedves Transtelex, csak türelem). Meister Éva ennek megfelelően megtette a szükséges jogi lépéseket, erről ma közzétett közleményében is beszámolt.

PestiSracok facebook image

– írta a színésznő hivatalos közösségi oldalán.

Forrás: Transtelex, Facebook; Fotó: Transtelex

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.