Pesti Srácok

György László: öldöklő verseny zajlik a világban a zöldenergia-tároló beruházásokért

null

Magyarország éllovas és nem követő az új gazdasági terület, a zöld gazdaság fejlesztésében - mondta a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos kedden Debrecenben, sajtótájékoztatón.

György László az április 15-ig tartó online zöldenergetikai-konzultáción való részvételre buzdított. Azt mondta: a kormány azért kezdeményezte az új nemzeti konzultációt, mert "van mire büszkének lenni" ezen a területen, amely az elkövetkező évtizedekben magyar családok százezreinek ad majd munkát, biztos megélhetést.

- érzékeltette a kormánybiztos. György László emlékeztetett: a kormány 2020-ban hirdette meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben célul tűzte ki, hogy 2030-ra a villamosenergiát 90 százalékban szén-dioxid-kibocsátás mentesen, környezetbarát, fenntartható módon kell előállítani. Hozzátette: ebben az évben Magyarország létrehozza a 2030-ra tervezett naperőmű-kapacitást. A kormánybiztos rámutatott:

PestiSracok facebook image

A kormánybiztos szerint ezekért a beruházásokért "öldöklő verseny zajlik a világban", aki ilyen zöldenergia-tároló berendezéseket tud gyártani környezetbarát módon, az a világ élvonalát fogja képviselni. Felhívta a figyelmet, hogy a zöldenergetikai-konzultációban a 13 kérdés között erre vonatkozó kérdések is szerepelnek, szeretnék a családok véleményét tudni, hogy "megerősítsenek szándékainkban".

- sorolta György László. Ugyancsak kiemelt feladatként említette a zöld energia előállításához és tárolásához szükséges kritikus nyersanyagok, eszközök környezetbarát módon történő újrahasznosítását, erre vonatkozik Magyarország körforgásos gazdasági stratégiája. "Zöldenergia-termelés, -tárolás, -hasznosítás és -újrahasznosítás: így épül fel a zöld gazdaság, amelynek Magyarország az éllovasa és nem követője a világban" - összegezte György László, aki a zöldenergetikai-konzultáció 13 kérdésének megválaszolására biztatott Debrecenben. Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere azt mondta, Debrecenben a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem kéz a kézben jár. Emlékeztetett: az önkormányzat közgyűlése februárban fogadta a Zöld kódexet, Debrecen környezetvédelmi programját.

- jelezte az alpolgármester, kiemelve az új napelemparkok létrehozását, a zöld buszok számának növelését, a lakossági led-csereprogram folytatást, a közvilágítási lámpák cseréjét és a folytatódó panelfelújítási programot.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/György László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.