Pesti Srácok

Gyurcsány a TikTokon, Magyar Péter pályázatok útján gyűjti az embereket a kampányhoz

null

Komoly káderhiányt mutat, hogy a Demokratikus Koalíciónak már TikTokon kell toborozni az embereket ahhoz, hogy elegendő emberük legyen a választási kampányban – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, Horn Gábor szerint Gyurcsány Ferenc pártjának van elég támogatója, Magyar Péter új pártja pedig akár el is szívhat kádereket a baloldal többi pártjától.

A Demokratikus Koalíció (DK) ellenzéki viszonyok között hiába híres stabil támogatói bázisáról, úgy tűnhet, már nem támaszkodhat belső erőforrásaira. A napokban a gyanútlan TikTok-felhasználókkal könnyen szembejöhetett a Gyurcsány-párt videója, amely szerint itt a nagy lehetőség, hogy „Zsófival, Botonddal és Klaudiával” bárki együtt dolgozhasson „minden nap a kormányváltásért”. A videó tanúsága szerint a párt gyakornokokat keres, akiket felhasználnának a DK kampányában.

Azonban Magyar Péternél is vannak káderhiányra utaló jelek, ugyanis sajátos módját választotta a jelöltállításnak az európai parlamenti választásokra. A bosszúszomjas ügyvéd pályázat útján szeretné kiválasztani a Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt EP-listáját. A jelentkezésnél előnyként említik a pártpolitikai háttér hiányát, valamint ha a jelentkező olyan térségből érkezik, amely Magyarország elmaradottabb, hátrányosabb régióit vagy kistérségeit érinti.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Magyar Nemzetnek rámutatott: komoly káderhiányt mutat, hogy a DK-nak már TikTokon kell toborozni az embereket ahhoz, hogy legyen elegendő emberük legyen a választási kampányban.

PestiSracok facebook image

– húzta alá Deák Dániel. A vezető elemző szerint azonban Magyar Péter mozgalmának sajátos módszere is komoly káderhiányra utal. Szavai szerint az, hogy az EP-választás előtt alig két hónappal keresi a jelölteket Magyar Péter, jól szimbolizálja, hogy alig van embere, nincsen nagyon bizalmas személy körülötte, akiben megbízna vagy akit tudna a listára állítani.

– mondta. Deák Dániel hozzátette: ez komoly versenyhátrányt jelent a Fidesszel szemben, akinek a jelöltjei már megvannak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.