Pesti Srácok

Kimutatták a Gyurcsány-módszer formuláját

null

Öt pontban foglalta össze az Origo, hogy hogyan is néz ki a Gyurcsány-módszer működés közben. A lap Újpestből "inspirálódott", ahol a választáson nyerni képtelen Trippon Norbert árnyékpolgármesterként mozgatja a frontba tolt, azóta pedig félreállított Déri Tibort, és ahol olyan tisztán érvényesülnek a gyurcsányi elvek, hogy annak minden módszere tisztán kimutatható. Mintha csak maga a Vízivó Ember vezetné a kerületet.

– írta cikkében az Origo. Adva volt Budapest IV. kerületében egy kétszer is megbukott helyi Gyurcsány-ember, Trippon Norbert, aki a botrányai miatt maga elé tolt egy, még helyben le nem járatódott szereplőt, a Heves megyéből idepottyant, momentumos Déri Tibort. Déri Tibor kellően törekvő volt, hogy bevállalja az eldobható ember szerepét a mögötte sorakozó, kilenc év alatt kiéhezett Gyurcsány-fiúkkal: Trippon Norberttel és Varjú Lászlóval.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a lap. Gyurcsány helyi embereként Trippon Norbert már 2020 januárjában magához utalt valamennyi komoly közpénzzel kapcsolatos hatáskört, így például valamennyi közbeszerzésben a város polgármestereként járhatott el a teljes ciklusban. A kedvéért még a közbeszerzési szabályzatot is módosították. Jól mutatja Trippon Norbert hatalmát, hogy már 2020 februárjában ő volt az, aki újabb hitelt vett fel Újpest számára, megemelve ezzel a városrész hitelkeretét. Tette ezt egy olyan helyzetben egyébként, amikor is Újpest korábbi, fideszes városvezetése 9 milliárd forintnyi tartalékot hagyott örökül számukra.

– írta az Origo. A lap példaként felidézte, hogy korábban Tripponék a környezetvédelemre hivatkozással lehetetlenítették el a Magyar Íjász Szövetség csarnoképítését és hoztak össze egy sötét ingatlanügyletet, amelyben jelenleg több bűncselekmény miatt is nyomozás folyik. Az eredmény pedig egy ronda szellemház az erdő szélén.

Tripponék szerint az viszont nem károsítja a természetet, hogy ha egy újabb 220 lakásos társasház építését engedélyeznek. A társasházépítéshez módosítani kellene a kerületi építési szabályzatot is, de ez is belefér. A 2020. júniusi képviselő-testületi ülésen a településrendezési terv módosítását kezdeményezték, azért, hogy öt nagy ingatlanon egy 220 lakásos társasház épülhessen az Íves utca keleti oldalán. A korábban fejlesztési területnek minősülő terület átminősítése jelentős értéknövekményt okozna a beruházónak, azonban jelentős nehézséget a kerületi önkormányzatnak.

– írta a lap. A cég ügyvezetője Ferjancsik János, korábbi világbajnok magyar vivó. A cég tulajdonosa pedig a Nipomo Ingatlan Kft, amely mögött egy bizonyos Nagy György oligarcha áll. Az ingatlanfejlesztő korábban a Bajnai Gordon-féle, 1990-ben alapított Wallis Holding tulajdonostársa volt, a csoportot egészen 2000-ig vezérigazgatóként irányította. Nagy számos céges érdekeltséggel rendelkezik, és olyan szépen fialtatta a befektetéseit, hogy 2019-ben a 37 leggazdagabb magyarként hivatkozott rá a Forbes. Olyan jól megy neki az üzlet az újpestihez hasonló beruházásokból, hogy néhány éve Los Angeles villanegyedében vásárolt magának 6,1 millió dollárért egy villát.

Az Origo helyi forrásokból úgy tudja, hogy Trippon Norbert azt kérte, hogy a választásig halasszák el a fenti ingatlanok átminősítését, hogy elkerüljék a botrányt. Viszont, ha nyáron megválasztják, utána már nyugodtan nyélbe üthetik a sötét ingatlanügyletet. Trippon fejébe vette, hogy most már teljesen eltakarítja Dérit az útból, ezért a következő ciklustól valódi teljhatalmat akar magának.

– olvasható az Origo összefoglalójában.

Forrás: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.