Pesti Srácok

Kocsis Máté elárulta a gyermekvédelmi törvény szigorításának részleteit (Videó)

Még áprilisban benyújthatják a gyermekvédelmi törvény szigorításáról szóló javaslatot, árulta el Kocsis Máté vasárnap este a Bayer Show vendégeként. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője beszélt a Magyar Péter-jelenségről is, de kijelentette azt is, hogy „Nyolcvan éve nem járt német hadsereg olyan közel Moszkvához, mint ma”.

–mondta a gyermekvédelmi törvény szigorításáról Kocsis Máté a Bayer Show vasárnap esti adásában.

A frakcióvezető elmondta, a javaslatok közé tartozik, hogy a szülők az internetszolgáltatóknál tudják korlátozni a gyermekek számára elérhető internetes felületeket, „a szülő megmondhatja, hogy a kiskorú gyermeke mely tartalmakhoz nem férhet hozzá”. Hozzátette, a pedofil bűnelkövetésre vonatkozó szabályokat is módosíthatják.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

Magyar Péterről szólva a frakcióvezető elmondta, közel másfél évtizede van egy baloldali része az országnak, amely csalódott a saját politikusaiban, ez termelte ki a Magyar Péter-jelenséget is.

– fogalmazott Kocsis Máté.

Az ukrajnai háborúról szólva a frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy az amerikaiaknak megvan a maguk érdeke, azonban értetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy ehhez Európának miért kell asszisztálnia. Felidézte, a háború kitörésekor még úgy volt, hogy Európa csak sisakokat szállít Ukrajnának, ma pedig már fegyvereket és lőszereket is. A frakcióvezető végül kiemelte:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.