Pesti Srácok

Lengyel helyhatósági választások - Megkezdődött a második forduló

null

Lengyelországban megkezdődött vasárnap reggel a helyhatósági választások második fordulója. A szavazók azokban a körzetekben járulnak az urnákhoz, amelyekben a két héttel ezelőtti első fordulóban a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Második fordulót 748 településen tartanak. A nagyobb városok közül 9 vajdasági székhelyen – köztük Kielcében, Krakkóban, Poznańban, Rzeszówban és Wrocławban – az első fordulóban nem dőlt el a polgármesteri posztért folytatott küzdelem. Lengyelországban 16 vajdaság van, de 2 vajdaságnak két-két székhelye van, az egyik a választott közgyűlésé, a másik a központi végrehajtó hatalmat helyben képviselő hivatalé. A 18 vajdasági székhely közül az első fordulóban 9 helyen, köztük Varsóban győzött a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció (KO) jelöltje, illetve a KO által támogatott független politikus. Az április 7-i első fordulóban mind a 16 vajdasági közgyűlésben eldőlt a mandátumeloszlás. A KO más kormánykoalíciós partnerekkel együtt 11, a Jog és Igazságosság (PiS) pedig legalább 4 vajdaságot irányít majd. Egy vajdaságban nem kizárt egy PiS-többségű koalíció.

Lengyelországban egy 2018-ban elfogadott törvény értelmében ötéves az önkormányzatok hivatali ciklusa, polgármesteri tisztségre egy ember legfeljebb egyszer választható újra. A szavazás egynapos, a szavazóhelyiségek reggel hét és este kilenc óra között vannak nyitva. Az urnazárás után a három legnagyobb hírtévében ismertetik a szavazóhelyiségeket elhagyók megkérdezése alapján készült exit pollokat a krakkói, a wrocławi és a rzeszówi polgármester-választásra vonatkozóan. A végeredmények kihirdetését az országos választási bizottság (PKW) legkésőbb keddre tervezi.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Obara

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.