Pesti Srácok

Letartóztattak egy férfit, aki a gyanú szerint gyermekeket abuzált

null

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztattak egy férfit, aki a megalapozott gyanú szerint – többek között – egy felügyeletére bízott kiskorút is abuzált – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

Azt írták, a 2023-ban indult nyomozás alapján megalapozott a gyanú, hogy a férfi tavaly tavasszal egy budapesti gyermekotthonban a felügyeletére bízott kiskorúval – hatalmi helyzetét kihasználva – szexuális cselekményt végzett. A gyanú szerint egy másik, a gyermekotthonon kívüli kiskorú ismerősével is többször végzett szexuális cselekményt. Ehhez "bizalmi viszonyt alakított ki vele, szeszesitallal és kábítószerrel kínálta, majd kihasználta a sértett bódult állapotát".

– tették hozzá. A fővárosi rendőrök a férfit szexuális visszaéléssel, valamint kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert a cselekmények "súlya, jellege, az elkövetés és a terhelt körülményei alapján mind a szökés–elrejtőzésnek, a bizonyítás befolyásolásának és a bűnismétlésnek is fennáll a reális veszélye". A nyomozási bíró – osztva az ügyészségi álláspontot – egy hónapra elrendelte a letartóztatást, a végzés még nem végleges.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.