Pesti Srácok

Lukácsi Katalin visszatér, ráadásul Juhász Péter oldalán, aki ellen korábban tiltakozott

Lukácsi Katalin visszatér, ráadásul Juhász Péter oldalán, aki ellen korábban tiltakozott

Egészen elképesztő meglepetéseket láthatunk a mostani választások előtt, hiszen régi arcok tűnnek fel új köntösben. Már az is furcsa, hogy egy egykori fideszes férj lett a baloldal sokadik feje, az pedig megint csak megmosolyogtató, hogy egy volt KDNP-s, majd MZP-fan bújik elő Bajnai Gordon egykori embere, Juhász Péter mögül. Hölgyeim és uraim, Lukácsi Katalin újra a porondon: ezúttal az V. kerületiek élvezheti társaságát egy olyan ember mellett, aki ellen korábban ő maga is tüntetett.

Lukácsi Katalin visszatért, egész pontosan Juhász Péter, egykori Együtt – a Korszakváltók Pártja elnök csapatában indul Budapest V. kerületében képviselőjelöltként. Lukácsi nyolc évvel ezelőtt, még a KDNP tagjaként egy demonstráción vett részt Juhász Péter házánál, azt firtatva, hogy miből telik Juhásznak az ingatlanra. Lukácsi erre a következőt felelte:

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Lukácsi a Momentum–DK–Mindenki Magyarországa Néppárt–Nép Pártján–Párbeszéd-Zöldek közös jelöltje. Ez mindössze azért lehet érdekes, mert tavaly még így nyilatkozott két jelölő szervezet, a DK és az MMM vezetőjéről:

PestiSracok facebook image

A DK-hoz fűződő viszonya eddig sem volt felhőtlen, volt alkalom, amikor „bolsevik pártként” írta le a politikai közösséget. Márki-Zay Péterrel kapcsolatban jóval pozitívabb hangvételben nyilatkozott, de hamar elillant a varázs: a választást követően arról nyilatkozott, megbánta már, hogy Messiáshoz hasonlította a hódmezővásárhelyi polgármestert, akit rossz vezetőnek tart. Nem meglepő ezek után, hogy kilépett az MMM-ből, ahol alelnöki pozícióban dolgozott. Ennek ellenére úgy tűnik, Lukácsi Katalin a mostani önkormányzati választáson mégis elfogadja mind az MMM, mind a DK támogatását.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.