Pesti Srácok

Macron szerint biztonsági kockázat esetén más helyszínen rendezhetik az olimpia megnyitóját

null

Emmanuel Macron francia államfő szerint a párizsi nyári olimpia Szajnára tervezett megnyitó ünnepségét a Stade de France labdarúgó-stadionban tarthatják meg, ha a biztonsági kockázatot túl magasnak ítélik.

Az eredeti terv szerint a francia fővárost átszelő folyó hat kilométeres szakaszán tartják a megnyitót, melynek során hajókon szállítják a sportolókat, s bár alapvetően 600 ezer résztvevővel számoltak a különleges ceremóniára, ezt a létszámot logisztikai és biztonsági okokból az idén 300 ezerre csökkentették.

Macron hétfőn a francia médiának nyilatkozva azt mondta, az ország rendfenntartói korábban soha nem látott létszámban lesznek jelen az ünnepségen, ugyanakkor kidolgoztak más forgatókönyveket is.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki az államfő, hozzátéve, hogy a biztonsági kockázatok csökkentése érdekében a szervezőknek lehetőségük van rövidíteni a megnyitó időtartamát, vagy akár

Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az ünnepségre vonatkozó tervek egyelőre változatlanok. Mindez azt jelenti, hogy Párizsban lesz az újkori olimpiák történetének első olyan megnyitója, amelyet nem egy stadionban rendeznek. Több ezer sportolót hajókkal szállítják majd a Szajna kijelölt szakaszán, azt viszont a francia kormány már jelezte, biztonsági okokból a nézők nem juthatnak el ingyenesen a ceremóniára, erre csak a meghívottaknak lesz lehetőségük.

Macron azt is elárulta, hogy a különböző biztonsági zónákat "napokkal, akár hetekkel" a megnyitó előtt kialakítják, a közúti közlekedést a meghatározott területeken megtiltják, a francia hatóságok pedig drónrendszerrel és kibervédelmi intézkedésekkel erősítik meg a védelmet.

A párizsi nyári olimpia július 26-i megnyitóján a jelenlegi tervek szerint 180 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajnán az Austerlitz-hídtól az Eiffel-toronyig. A flottából 94 viszi majd a sportolókat, 86 jármű pedig a biztonsági és műszaki csapatok számára lesz fenntartva.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.