Pesti Srácok

Menczer Tamás: Mi nem védekezünk, mi támadunk!

Menczer Tamás: Mi nem védekezünk, mi támadunk!

Menczer Tamás, egy történetet osztott meg közösségi oldalán a választókerületéből, Budakesziről. Ezt a történetet mindazoknak címezte, akik a Fidesz-KDNP-t támogatják.

A fideszes Győri Ottilia polgármester asszony és a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója azok, akik – a munkatársaikkal együtt – 30 millió forintból fejlesztettek két játszóteret. Ebből 24 millió kormányzati forrás, 6 millió pedig a helyi támogatóknak köszönhető. Miután elkészült a második játszótér, érkezett egy szülői igény, hogy legyen a nagyobb gyerekeknek készített részen is kerítés. Természetesen lesz, két hét alatt elkészül, a szülők kérése a legfontosabb – írta Menczer Tamás.

– emelte ki. Hozzátette: na nehogy már ez az országromboló, soha semmit nem építő brigád mondja meg, hogy merre van az előre, nehogy már ezeknek a szava számítson.

PestiSracok facebook image

A kommunikációs igazgató rövid üzenetet intézett a közösségük minden tagjának:

– hangsúlyozta. Hozzátette: kéjes öröm lesz számomra megvívni ezt a harcot június 9-ig az országrombolókkal szemben.

(Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.