Pesti Srácok

Menekül a sajtó elől Magyar Péter, mert nem akar válaszolni, mi köze Bajnai Gordonhoz (VIDEÓ)

„Megmondtam, hogy nem válaszolok!” – ezekkel a szavakkal menekült el Magyar Péter a Magyar Nemzet kérdései elől, akik arról érdeklődtek volna, továbbra is tagadja-e, hogy kapcsolatban áll Bajnai Gordonnal.

Mint ismert, a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat osztrák leányvállalatának, az Estratosnak a neve felbukkant Magyar Péter ellenzéki messiásjelölt szervezetének honlapján, az adatvédelmi tájékoztatóban. Magyar Péter először azzal próbált védekezni, hogy az adatvédelmi tájékoztató egy részét mástól vették, és az csak benne maradt. A Magyar Nemzet ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Magyar Péter egyesületét, a Legyél a Változást egy második kerületi ingatlanba jegyezték be. A lakás a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonában áll. Ez a cég egy ciprusi offshore-ügyekben érintett másik cég, a Burnack Holdings Ltd. egyik részvényese. Ez utóbbihoz kapcsolódik a Bajnai Gordon fémjelezte Wallis Asset Managment több tagja, például Winkler Gyula, aki támogatta Bajnai pártalapítványát, vagy Nagy György, aki a Wallis egyik alapítója.

Az ezt firtató kérdés hallatán Magyar Péter azonnal menekülőre fogta.

Forrás: magyarnemzet.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.