Pesti Srácok

Nyílt levélben fordultak az EP elnökéhez konzervatív képviselők a NatCon konferencián történt atrocitások miatt

null

Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, valamint több jobboldali EP-képviselő nyílt levélben fordult Roberta Metsola EP-elnökhöz, miután Brüsszel liberális vezetése megpróbálta ellehetetleníti a NatCon nevű nemzetközi konzervatív konferencia megrendezését, ahol egyébként végül többek között Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt.

Emlékezetes: múlt héten megdöbbentő hírek érkeztek Brüsszelből, amikor kiderült, két kerületi polgármester két különböző szállodát fenyegetett meg, hogy ellehetetlenítse a nemzetközi konzervatívok brüsszeli fórumát. Egy harmadik kerületi vezető pedig kihívta a rendőrséget, amikor végül mégis sikerült tető alá hozni az eseményt.

A közleményben emlékeztetnek: az eredeti helyszín, a Concert Noble a konferencia előtt egy nappal Philippe Close polgármester nyomására visszamondta a rendezést, majd az új helyszín, a Sofitel Brussels Europe is kihátrált a rendezvény mögül, állítólagos közbiztonsági aggályok miatt. A szervezők végül egy harmadik helyszínen, a Claridge rendezvényközpontban tudták megrendezni a konferenciát, amelyet azonban a rendezvény kezdete után nem sokkal megszállt a rendőrség. Felidézik továbbá: mint kiderült, Saint-Josse-ten-Noode kerület polgármestere, Emir Kir határozatot hozott a NatCon betiltására, mégpedig a totalitárius diktatúrákat idéző abszurd és elfogult politikai indokokkal.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozza a közlemény.

– követelik a közleményben, amelyet hat konzervatív képviselő jegyzett.

Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.